Iskolai megemlékezés nemzeti ünnepünkről
2011.03.17
-
Az általános iskolában minden alkalommal külön program keretében emlékeznek nemzeti ünnepeinkről. Szükség is van arra, hogy a gyermekek ne csak a történelem és olvasókönyvek betűjéből merítsenek tudásanyagot, hanem érzelmileg is átélhessenek valamit a dicső időszakok emlékezetéből. Mindebből bőven jut azoknak akik színpadra lépve felkészülten adják elő produkciójukat, de azoknak is, akik nézőként résztvevői a zenés, táncos dramatizált jelenetek köré épített iskolai évfordulós eseményeknek.
      Korábban minden alkalommal - mintegy a városi rendezvény főpróbájaként - került sorra az oktatási intézmény műsora. Most a többnapos ünnepek miatti időeltolódások okán az iskolavezetés úgy látta, hogy időben és lélekben közelebb van az események középpontjához, ha március 16-ot választják. Reggel ezzel kezdődött a nap, a Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében.
      Az igényesen felépített produkciót - irodalmi és táncos összeállítást - tulajdonképpen a nagyközönség már láthatta, hiszen az iskolások ezt a műsort mutatták be a városi ünnepségen is. Ott azonban a felnőtt közönség élhette át a méltóségteljesen felemelő érzést, ők is alig fértek el a teremben. A tanulók ugyancsak megtöltötték a nézőtér padsorait, már csak ezért is indokolt külön tartani a programokat.
     A rendezvény végén Borosné Gellai Katalin igazgató megköszönte minden szereplőnek az odaadó felkészülést, és nyilt szinen kihirdette, hogy minden közreműködő igazgatói dicséretben részesül. Mi pedig itt is megemlítjük a felkészítő tanárok nevét. A vetítettképes, irodalmi összeállítást Lami Annamária, Óváriné Szita Zsuzsanna, és Löfler Jánosé tanárok állítpották színpadra, a táncjeleneteket pedig Kozák Katalin táncpedagógus koreografálta és tanította be.
      Az Olvasó a képek nagyrészével kapcsolatban joggal vetheti fel, hogy azokat már látta. Valójában ezekl új felvételek, és arra törekedtünk, hogy új szineit villantsa fel a szokszínű programnak.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-