Az anyatejes táplálás világnapján
-
Az anyatejes táplálás világnapja augusztus 1., amelyet 1993-óta Magyarországon is megünnepelnek. Ezen naphoz kapcsolódóan országszerte tájékoztató rendezvényeket szerveznek a helyi védőnők. Így Rétságon már 8. alkalommal rendeznek programot kismamáknak, anyukáknak és a gyermekeknek. Úgy tűnik ezen a tájon a nyár közepe kevésbé alkalmas ilyenféle programra, így alakult ki, hogy a fontos ügy érdekében az érintettekhez is alkalmazkodva valamivel később rendezik az eseményt.
      Szeptember 17-én egymás után érkeztek a művelődési központba a gyermekkocsit toló anyukák, kismamák. No meg más érdeklődők is. Nem csak városunkból, hanem sokan a környék településeiről. A feldíszített előtér egyből felkeltette a kicsik figyelmét. A program első része a nagyteremben került sorra. Laczkó Mária védőnő köszöntötte a megjelenteket, majd  Paulovics Andrésné védőnő tájékoztatójában felhívta a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára.
     Majd rövid műsor következett, amelyben fuvolaszó, furulyamuzsika mellett az óvodások Katica csoportjának játékos összeállítása aratott sikert. Miközben a polgármester nevében minden jelenlévő hölgynek immár hagyományosan átadtak egy-egy szál virágot, Mezőfi Zoltán üdvözölte a jelenlévőket. Köszöntőjében ő is kiemelte, mennyire fontos, hogy a gyermekek a legtermészetesebb táplálékkal fejlődjenek minél hosszabb ideig.
     A köszöntők után tombolasorsolás kezdődött. A cédulákon az érkezett kicsik neve szerepelt, amit a belépéskor aláírt jelenléti ívből gyűjtöttek ki. A sorsolás tárgyai praktikus babaápolási cikkek, játékok, mesekönyvek, amelyet az esemény támogatói ajánlottak fel. Volt is bőven meglepetés a kicsiknek, majd minden megjelent hozzájuthatott a szerencse révén valami emlékhez, kedves ajándékhoz.
      Az előtérben időközben megterített asztalokon pogácsával üdítővel vendégelték a megjelenteket, a gyermekek pedig jót játszottak a számukra kikészített lufikkal. Volt arcfestés, és egyik kozmetikai cég is rendezett rögtönzött temékbemutatót. A színházteremben vetitettképes előadás hangzott el a homeopátiás szerek alkalmazhatóságáról. Így a kellemes szórakoztató elemek mellett hasznos ismereteket is szerezhettek az anyukák, nagymamák. A búcsúzó vendégeket egy újabb ajándékcsomaggal lepték meg a szervezők.
     Alábbi képek a rendezvényről hoznak emléket és tájékoztatást.
  GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-