Ultrakönnyű repülősök 8. találkozója
-
Szombaton délelőtt a Sportkombinát felől érkező látogatót először a készülődés hangulata fogadta. Vendégvásásra kész büfét, játszó gyereket váró dodgem és körhinta, portékáját áruló vásárosok tüntek fel először. Majd a precízen kijelölt, résági és tolmácsi polgárőrök által felügyelt úton továbbhaladva a reptér felé már igazi nyüzsgő forgatagba csöpentünk.
      A kellemesen ősziesre forduló idő gyönyörű kékséggel és remek felhőkkel fodrozott éggel tárta elénk a Börzsöny sziluettjét. Ez a fotósoknak bizonyára remek környezetet teremtett, de a szél miatt magukat a levegőben megmutatni szándékozók joggal szomokodhattak. Nem csak felszállni nem lehetett, hanem sokan akik a korábbi években "légi úton" érkeztek már fel sem szálhattak indulási helyükön.
      Sebaj, mondaná a látogató, van itt program bőven. És ebben igaza is volt. A majálisszerű forgatagban sok-sok ritha látványosságban volt része a délutánra már a félezres létszámot is meghaladó nézelődőknek.
      Elsőként egy hagyományőrző katonai bemutató élethű jelmezei, korabeli fegyverei, működő járművei, valóságosnak látszó tábori jelenetei idézték a II világháború idejének amerikai és német katonaéletét. Volt egy Tigrisnek látszó harckocsi is, ami igazi ritkaság. Teljesen eredeti mindössze 3 van már a világon, ez egy utánépített rekonstrukció, de így is megdöbbentően félelmetes. Bár aki nem olyan ijedős, még "séta-harc-kocsikázást" is tehetett vele. És a katonai bemutató még sok érdekes eszközt járművet vonultatott fel, amelyek mindegyikét itt be sem tudom mutatni. Tény hogy egy olyan színfoltja volt a programnak, ami akár önálló rendezvényként is élményekkel gazdagíthatja a látogatót, bárhol telepíthető táborával.
      A sok-sok kisebb-nagyobb látnivalót, erő és ügyességpróbát nem sorolnám fel. Volt bőven, de ezeket a részletes műsort tartalmazó plakáton elolvashatják.
     A szél miatt azonban jó ideig repülés nem lehetett. Pontosabban olyan repülés, ahol ember ül a gépen. Miért, lehet másként is? Bizony lehet. Aki az eget kémlelte, nagyméretű, igen-igen valóságos repülőmodellek műsorában gyönyörködhetett. Majd a légmozgás kissé csökkenése után egy helikopter már felemelkedhetett.
      A máskor a tájat és a pálya szélét szépen csipkéző sárányrepülő sor bizony hiányzott a képből, de aki közelebbről akart ilyeneket szemlélni, a reptér melletti hangárban volt módja többet is megtekinteni.
      Délután a szél csillapodásával már felemelkedhettek a sárkányok, más ultrakönnyű légi járművek, sőt egy Cesna fedélzetére befizetve még sétarepülést is lehetett tenni.
      Estefelé az éppen jelenlévő tűzoltóknak akadt dolga. Kigyulladt egy személygépkocsi, amihez pillanatok alatt odaértek. Hát persze hogy kigyulladt, amikor gondos előkészítés után szándékosan gyújtottak fel egy autóroncsot, hogy tűzoltási bemutatót tarthassanak a lánglovagok. Tartottak is és a félelmetesnek tűnű lángok pár perc alatt semmivé váltak. Aztán a roncs élete ezzel még nem ért véget. A tömörítésnek sajátos módját választva, a Tigris tapsta laposta. Mit mondjak, sikerült pár "lánctalplépéssel" palacsintát csinálni a valmikor szebb napokat látott autóból.
      A programok vasárnap is folytatódnak, a meteorológusok igérete szerint is kellemesebb időben. Sőt, a programsorozat másnapján belépőjegy nélkül látogatható a repülőtér. Érdemes hát kisebb kirándulást tenni. Pár képünk az első nap eseményeiből emel ki érdesebb látványosabb pillanatokat, illetve kedvet kíván felébreszteni a vasárnapi látogatáshoz. 
  GiK  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-