Gyermek képzőművészeti tábor Tolmácson
-
Július elején mi is közzétettük azt a felhívást, amelyben képzőművészeti napközis tabort hirdettek gyermekeknek. Mint megtudtuk, igen szép számmal jelentkeztek a művészet iránt érdeklődő, a szabadidp kellemes eltöltése mellett alkotni is vágyó fiatalok. A tábor helye szerint ugyan Tolmácson volt, de bőven voltak rétsági résztvevők is. Az élményekben gazdag egy hétről kaptunk rövid tudósítást, és képeket, amelyeket itt szivesen megosztunk az Olvasókkal.
GiK 

Képzőművész tábor Tolmács 2009. augusztus

Egy újabb hagyományteremtő programmal gazdagodott Tolmács község, köszönhetően a szülők és a gyermekek érdeklődésének. 
     Az első képzőművész tábor Nagy Gabi lelkiismeretes, kitartó és alapos szakmai hozzáértésének köszönhetően nagy sikert aratott a gyermekek és a szülők körében is. Pontosan eltervezett foglalkozások követték egymást. 
     A szülők napról-napra csodálhatták meg a kis művészpalánták táborban készült rajzait, terményképeit, a batikolt anyagokat, nemez és agyag tárgyakat. A résztvevők érdeklődve hallgatták Végh József (Magyar Kultúra Lovagja, a Rétsági Művelődési Központ igazgatója) helytörténeti, és Havasréti Pál népzenei előadásait. Mikor már a lélek, és a szem is kigyönyörködte magát akkor következett az önfeledt sportfoglalkozás és a játék Havasréti Bence és Havasréti Ádám vezetésével.
     A tábor impozáns kiállítással zárult a parókián, melyet a Szent Lőrinc búcsú és falunap közönsége is meglátogathatott.
     Külön köszönet a tolmácsi lakosoknak, a polgármesternek és feleségének, akik biztosították a helyszínt (parókiát és a sportcsarnokot) a tolmácsi, rétsági és diósjenői gyermekek számára. 
     A nyári szünidő tartalmas és kreatív eltöltése érdekében a szervezők megígérték, hogy jövő évben is megtartják a Tolmácsi Képzőművész Tábort.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-