Kiváló időjárás, kiváló programok = jólsikerült Majális


Május elsejének legjobban megfelelő időjárás fogadta a rétsági ligetbe - leánykori nevén honvédségi sportkombinátra - kilátogató közönséget. Már több éve itt rendezi a Városi Művelődési Központ és Könyvtár csapata a városi szabadtéri programot. Majdnem azt írtam ünnepséget. Pedig azok az idők már elmúltak, amikor az ébredező nyár első szabadbahívó fuvallatát sörös-virslis munka ünnepeként dicsőítették. Manapság valóban a felhőtlen szórakozásnak, a természet lehelletének, energiabombáinak magunkba szívásának, a sportos szabadidőeltöltésnek - tehát a kikapcsolódásnak - az legjobb közös alkalma.
     Így is történt. Különösen a 3 naposra sikeredett hosszú hétvége okán szivesen sétáltak ki az emberek nyüzsgő forgatagba. Igaz, voltak akik csak az ebéd idejére, vagy inkább utána, mert tény, hogy a műsor "sűrűje" akkor került sora, amikor a ragyogú napfény már a delelőjén túl járó égítest sugaraival aranyozta a színpadot és környékét.
     Pedig már reggel korán elkezdődött a készület. Épült a színpad, sátrat bontottak az árusok, akik azért érkeztek, hogy a vendég tudjon enni, inni, ajándékot - vásárfiát - hazavinni. És elsőként azok foglalták el a helyeket, akik tásaságukkal együtt a szabadban terveszték eltölteni a sütés-főzés örömeit. Mert ennek a finom ízeken, a jó hangulaton túl tétje is volt. Az Arany Fakanál és az Anna Étterem jóvoltából átadott értékes díjak. Készültek is a különleges étkek a bográcsokban.
     No persze a "város konyhájában" is szordoskodtak a mesterek. Négy hatalmas bográcsban készült a közös gulyás. Jávorka Jánost, Majnik Lászlót, Havas Jenőt kaptam lencsevégre szorgoskodás közben, de biztosan igazságtalanul többeket kihagytam, hiszen ez a konyhai művelet a hagyma és krumplipucolással kezdődik, és az edények elmosogatásával ér véget. Igazi csapatmunka, illik a névtelen közremáködőknek is egy köszönő szót tolmácsolni.
     Időközben közös szorgalommal díszítették kicsik és nagyok a májusfát, amelyet az erősebb nem képviselői némi hősiességet bevetve állítottak fel.
      Ahogy az ételek elkészültek, a zsürisátorban kezdetét vette az értékelés. Nem volt egyszerű a jobbnál jobb gasztronómiai remekeket össezhasonlítani. A végén igen szoros verseny alakult ki, mert a 2. helyet mindössze 1 pont döntötte el. Az eredményhirdetésnek mégis mindenki örült, hiszen az összes nevező csapat díjazásban részesült. Kár, hogy a korábbi hagyományok megszakadni látszanak, mert mindössze 4 csapat tagjai álltak - ha nem is rajthoz - fakanálhoz és bográcshoz. Korábban munkahelyi kollektívák, baráti körök, utcatársaságok, sportbarátok alkottak csapatokat, és bizony 2-3 éve megesett, hogy alig fértek el. No de aki kint volt, főzött, és jót ebédelt. De az sem maradt éhesen aki nem főzött  Mert elkészült mind a 4 bográcsban a gulyás. Volt is keletje, estére majdnem mind elfogyott.
     Azután a szórakozásé volt a tér. Mert a megterített asztal mellől ki a pattogatott kukoricához, ki a rodeós autósbemutatóhoz, ki az íjászok rögtönzött "vadászatához", mások a kézműves foglalkozásokhoz látogattak el.
     16 órakor következtek a színpadi programok, és igen változatos műsorösszeállítással tartottak is egészen az utcabál végéig. Felsorolni is nehéz, mi mindent látott a közönség, akik ülve állva járkálva közelítették a színpadot, minden oldalról kürülvéve a világot és a látványt jelentő deszkákat.. Elsőként a Rétsági Judó Klub tartott bemutatót, őket Kangoo bemutató követte. Nagy sikert aratott mindkettő edzettséget és leleményességet megkövetelő forma.
     A délután fénypontja kétségtelen, hogy a táncosok bemutatkozása volt. Tánc aztán volt sok és sokféle. A sort Kozák Katalin vezette Kereplő Néptáncegyüttes több csoportjának produkciója kezdte. Majd a Patakról érkezett tánccsoport mutatott be kisterenyei táncokat. Őket Rák Orsi által vezetett Dancer Shadows Tánciskola rétsági és váci csoportjai követték, az eddigiektől újabb, változatos bemutatóval, új jelmezekkel. A sort új műfaj tarkította. A Hipp-Hopp bemutatót ismét ritka szép produkció követte. Drégelypalánkról érkezett Hastánccsoport fiatal hölgyei ejtették ámulatban a közönséget, nem engedve lankadni a figyelmet egyetlen percre sem. Amikor a napfény már inkább aranysárga fényeivel kandikált a Börzsöny csúcsai felett Emílió lépett a színpadra, és mutatott be nagy tapsokkal kísért könnyűzenei műsort. Aztán már alkonyatban fellobogtak a tábortűz lángjai, s közben a színpadon felszerelt az esti "utcabál" zenekara, és tartott a mulatság szinte kimerülésig.
      Azt lehet mondani, hogy oly sok programmal örvendeztettek meg a rendezők, hogy szinte képtelenség volt mindenkinek mindenben résztvenni. Délután felé közeledve egyre színvonalasabb produkciók kerültek a színpadra, pontosan előkészítve, minden a tervezett időben. Összeszámolni is nehéz, de majd 200 fellépő szórakoztatta a nagyérdemű közönséget.
     Alábbi fotógyűjteményünkkel igyekeztünk a nap hű albumát átnyújtani az Olvasónak. Nem volt könnyű a válogatás, hiszen majd 100 képben összefoglalni a rengeteg történést szinte lehetetlen. Azt sem mondhatom, hogy így minden szereplő legalább egy-egy fotón megtalálja magát, hiszen ez "képtelenség". De azért úgy véljük érdemes végiglapozni mindenkinek, aki ott volt és kellemes emlékkel idézi fel az események élménydús sorát. Akik pedig nem lehettek ott, számukra tudósít az egész napról. Itthon és külföldön élő érdeklődők, rétságiak, elszámazottak, családtagok és rokonok részére. Mert - talán nem itteni táma -, de honlapunkat, és különösen a kiemelt események képtárait - immár közel 50 ország lakói látogatják rendszeresen. Olyanok, akik az internet segítségével szereznek tudomást kisvárosunk jeles napjairól.

GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-