A REPSZ első konferenciája

-
"A segítségnyújtás is lehet szenvedély.” 
Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra 

A Rétság Kistérség Többcélú Társulása által 2007 őszén létrehozott Rétság Kistérség Egységes Pedagógiai Szakszolgálata megrendezte első konferenciáját. A konferenciát részben a Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány pályázatán nyert forrásból finanszírozták.
Délelőtt  51 fő részvételével a korai fejlesztés témakörében hangzott el két előadás.
     A hallgatóság három ágazatot képviselt –oktatásügy, egészségügy, szociális terület. A szakemberek többsége a kistérségünkből érkezett, de szép számmal voltak távolabbi településekről is.
     Az első előadó, Mákosné Rácz Ella a Nógrád Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság  vezetője elemezte a nógrád megyei helyzetet a korai fejlesztés területén és szólt a törvényi szabályozásról is. Sajnos megyénk e területen jelentősen  elmarad az országos átlagtól. 
     A következő előadó Cserjési Mária, a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet gyógypedagógusa, kiváló szakember e területen. Megyéjükben elismerésre méltóan és követendően szervezték meg tíz év alatt a korai fejlesztés kiterjedt, színvonalas hálózatát.  Az elmúlt időszak tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel.
     A délutáni előadások a dadogás terápiájának módszertani változatosságával ismertette meg a hallgatóságot.
     Két országos hírű tankönyvszerző szakember, Smidtné Balás Eszter és Mácsainé Hajós Katalin mutatta be az általuk évtizedek óta alkalmazott terápiák főbb elemeit.
Az ott lévő, különböző területről érkezett szakemberek – pedagógusok, orvosok, óvónők, védőnők, konduktorok, fejlesztő pedagógusok, logopédusok – részére közelebb hozta ez a nap az ajándékba kapott alábbi idézet gondolatiságát. 

"Amikor képes vagy arra, hogy segíts embertársaidon, ez a” képesség” megszűnik pusztán képesség lenni, és felelősséggé válik."
Adelle Davis 
-
HMI - Foto: GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-