Filmen és élőben az 56-os legenda
-
Wittner Mária látogatott Rétságra helyi civilek kezdeményezésére. Mielőtt az igen szép számú közönség által megtöltött művelődési házi színháztzeremben kezdetét vette volna a program, ellátogatott a laktanya kertjében felállított Mindszenty emlékműhöz, ahol lerótta kegyeletét. Szép gesztus, akár helyi szokást is lehetne belőle kialakítani. Mármint ha jeles politikus keresi fel lakóhelyünket, ilymódon tiszteleghetne városunk történelem- formáló időket élt helyéről, és az itteni emberek hősies szerepvállala előtt.
     Mert persze politikusok, híres emberek igen gyakorta megfordulnak Rétságon. Nem olyan régen Akar László államtitkár, majd Mandur László parlamenti alelnök tartott fórumot nálunk, Lombos István kiséretében. Volt vendég a házban Habsburg György, de néhány évvel korábban Horn Gyula is. Alig egy hete, hogy Dávid Ibolya egykori igazságügyminiszter, országgyűlési képviselő mondta el gondolatait az érdeklődőknek.
     Most pedig Wittner Mária kereste fel lakóhelyünket, helyi civilek meghívására, akik e célból kibérelték a művelődési ház nagytermét. (Meg kell ejgyezni, hogy sokakban visszatetszést keltette, hogy egy iylen rendezvényt belépőjegyesen hirdettek, amitől később a rendezők eltekintettek, de adományokkal igyekeztek pént gyűjteni céljaikhoz.
     A vendégről internetszerte sokat, és sokfélét lehet olvasni. Jelenleg a FIDESZ országgyűlési képviselője, 2 délután még frakcióvezetőhelyettesnek is megválasztották. Parlamenti beszédei mindig nagy sajtóviszhangra találnak. Megítélése igen sokféle, pedig kétségtelen hőse az 1956-os eseményeknek. Méltán büszke lehet rá, és élő tanúja annak a kornak, amelyről sokan már csak a leírásokból értesülve hiszik azt, hogy mindet tudnak és átérzik az akkori történelemformáló napokat. Pedig igazán azok is csak töredékeit értik akik közvetlen részesei voltak. Wittner Máriát több - mai szemmel elég nevetséges - vádpontban bűnösnek találták, és első fokon halálra ítélték. Majd másodfokon életfogytiglanra enyhítették a büntetést, de 1970-ben nemzetközi nyomásra amnesztiában részesült. (Igen, az a rendszer engedte ki, aki becsukatta.) Bár mostanában több helyen nyilatkozott, hogy a politikusi munka nem való neki, és legközelebb nem indul az országgyűlési választásokon a FIDESZ soraiban, de más párthoz sem áll be. Mindettől függetlenül aktívan politizálva vállaja véleményét.
     A rendezvényen elsőként Mezőfi Zoltán polgármester köszöntötte, majd Turda Bence előadásában hangzott el egy vers. Ezt követően városunk vezetője virágcsokorral köszöntötte a forradalom hősét, majd levetítették azt a közel másfél órás filmet, amelyet Siklósi Beatrix és Matúz Gábor készített, és majdnem napra pontosan egy éve volt Budapesten a díszbemutatója. (A filmből részleteket az alábbi linken is megnézhetnek.) Matúz Gábor balassagyarmati fiatalember. Jut eszembe néhány régi emlék, amikor együtt szerkeszettük az akkor szamizdat minősítés alól már éppen kilógó helyi civil médiát, a rendszerváltás Nyugat-nógrádi előkészítőjét, az Ipoly című újságot. No szóval ő volt a vetített film egyik alkotója. A vendég kérte ezt a sorrendet, hiszen a vásznon sokminden elhangzik, amit így élőszóban felesleges lenne előre ismételni.
     A vetítés utáni rövid kiegészítőjében, előadásában, felelevenítette emlékeit, és nyiltan elmondta véleményét a mai politikai és gazdasági viszonyokról. Nem is titkolta, hogy elégedetlen a kormány munkájával, és a közállapotokkal.
     Noha az esemény közel egy hete történt, a kapott tudósítást a már jelzett géphiba miatt nem tudtuk közzétenni. Így ha nem is azonnali aktulaitás, de mégis tájékoztatni tudjuk az Olvasót a művelődési központban tartott programról. Néhány képünk is itt készült.
GiK - Foto tudósítónktól  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-