Díjátadás a Magyar Kultúra Napján
-
Már több éve, hogy január 22-én a nemzet megemlékezve köszönti a Magyar Kultúra Napját. Az esemény ugyan nem pirosbetűs ünnep, de mindenkinek jelent valamit, aki ebben a hazában él, és különösen annak, aki - bárhogyan is - foglalkozik a kultúrával. Olvasóként, befogadóként, vagy alkotóként.
      Rétságon is szép hagyománya van annak, hogy ezen a napon kisebb ünnepség szerveződjön. Azon túl, hogy kis könyvkiállítással, zenés közreműködők fellépéseével emelődik ünnepivé a nap, már több éve ilyenkor kerül sor a "Lakóhelyünk Rétság" című irodalmi pályázat eredményhirdetésére. A nemes versenyt minden évben meghirdeti a Városi Művelődési Központ és Könyvtár, általáson iskolás korú fiataloknak. Érkeznek is szépen pályázatok, van miből kiválasztani a legjobbat.
      Az ünnepség első pillanataiban Dobai Szabolcs és Dovák Panka Gyopárka hegedűjátéka csendült fel. Majd Varga Nándorné a könyvtár vezetője emlékezett Kölcsey Ferencről, hiszen a nap az ő nevéhez, pontosabban munkásságához kötődik. Ezen a napon fejezte be népünk legszentebb imáját, a Himnuszt. De Kazinczyról is esett szó az emlékezésben, hiszen az 2009-es esztendő Kazinczy évforduló jegyében is gazdagodik emlékezésekkel, irodalmi, nyelvművelő és kultutális alkalmakkal. Alkalomhoz illő előadást hallottunk Németh Edinától és Medgyesfaly Petrától.
      Majd elhangzott a nyertesek neve, akik oklevelek mellett átvehettek egy Rétsági évkönyvet, és ajándékutalványt is. Vers kategóriában I. helyezést ért el Medgyesfalvy Petra. Próza kategóriában első lett Tomcsányi Katinka, II. Zachar Krisztián és III. Szűcs Dávid. Persze emlékként minden beküldő oklevélben részesült. Sőt a rendezők külön megköszönték a felkészítő tanárok - Bánkuti Éva és Majer Szilvia - közreműködését is. Ezt követően részben saját felolvasásban elhangzottak a díjnyertes művek. Zárszó után szokásos módon gtarulációk, közös fotó, és kötetlen beszélgetés oldotta a nemes verseny izgalmát. Néhány képünk az eseményt örökíti meg.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-