Nem tudom szokás-e megnyitónak címet adni. De, amikor rájöttem erre a norvég - Végh kapcsolatra, nem tudtam kihagyni, illetve minden világos lett. Sötétkamra annyi. Le lehetne védetni így, ahogy van: ha Norvégia magyar szemmel, akkor az NorVégh.
     Egyébként is nehéz helyzet fotókiállítást nyitni. Irodalmárnak a norvégról csupán a sorvég jut eszébe, és úgy is marad. Mi is ez? El kéne mondani, hogy itt Végh Károly fotóit láthatják, hogy Végh Károly Bánffy Miklós díjjas, aki a Nógrád megyei Diósjenőn nevelkedett, jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum marketing igazgatója, eddig hat önálló kötettel és öt kiállítással büszkélkedhet. Rendezett és nyitott számos tárlatot. Igen, több szempontból is a vég kezdete ez Nekem. Ráadásul olvasható a meghívóban. A végletekig profik itt most előnyben. Kezdők szemben a haladókkal. Galérialátogatók.
Aztán a norvégok, Norvégia, kik is?, vagy hivatalos nevén Norvég Királyság (már csak egy Károly hiányzik innen is, első második, harmadik a baljós sorszámokat persze hanyagoljuk -4) Hosszan elnyúlt alakja van - mármint Norvégiának- ; atlanti-óceáni partszakasza, és a fjordjairól híres. A fjord egy sziklafalakkal, hegyekkel övezett, a szárazföldbe mélyen benyúló tengeröböl. Szóval földrajzilag ez a fjord. Ennyit az érettségimről, és mára nekem csupán egy szófjordulatot jelent, vagyis a magamfajtának. Olvasni azt is Norvégia hivatalos honlapján, hogy a norvégok veszettül szeretik a természetet. Végh Károly meg természetesen a fotózást, a tájat, meg Norvégiát szőröstül-bőröstül értsd ezalatt: flóra-fauna. Mindent tudhatunk a norvégokról, és már jégkorongban is mérkőzhetünk...
     Na' és ha laza átkötést akarnék, és most már épp ideje, ha én magyar szövetségi kapitány lennék jégkorongba, akkor is megnézném, megnézetném Végh Károly képeit, kötelezővé tenném, mert mindent tudhatunk a norvégokról, még azt is hogy norvégek. De azt az egyedit - szubjektívet, ahogy Susan Sorstag nevezi "kiragadást" a képből, a tájból a természetből és vidékből, azt Végh Károly képein kaphatjuk el, vagyis csak itt tapasztalhatjuk meg így, mi több még mélyen bennük azt az emóciót, azt a morális töltetet, amelyet elvihetünk addig, amíg mi magunk nem kelünk útra, hogy beleragadjunk abba a tájba, amelybe itt épphogy belenézhettünk, enyhe képzavarral élve, botlottunk. Már csak a hoki miatt is. Az a fránya jég...
     Végh Károly zenészhez hasonlítja magát, fotóművészetét, ahol is a hangot a fények jelölik. Én a poétikát érzem ezekben a képekben, azt a ősi mítoszt, mitológiát, érintetlenséget, (és érintettséget) amelybe az ember, akár objektívjével egyetemben szubjektíven belelép, akár alanyként, akár megfigyelőként, hogy aztán az esendőségét és kiválasztottságát képes legyen predesztinálni a térben, az időben, az adott napszakok közepette. Változása közben. Ennek a nyelvezetét, nyelvtanát, grammatikáját ismeri perfekt mód a fotós, nem is gondolva a deklinálásra, csak beszélni akar a látvány nyelvén, nem gondolkozva a ragozáson, az eseteken és igeidőkön. Kifejezve azt. Közvetlenül. Hisz időtlen valamiképp ez a közeg. A törékeny transzcendencia megmarad, annak ellenére, hogy ma már bárki fotózhat, bárhol exponálódhat egy-egy kéretlen helyzet, pillanat.
     De épp ez az infláció ad erőt ezeknek az alkotásoknak, hogy mennyire lát az, aki nem csupán nézi a tájat, szituációt, mi több kompozíciót talál. A teremtés rekonstruálódik, az Élmény maga, amely termeket tölthet meg, hathat át. Nem old ki az fránya gép bárhol, hanem épp beköt, megköti a teret. Csúnya szóval teresít, de ha épp aktuális nazálisaim erősödnek, az adott esetben, miként a fagy, deresít , szóval ez is megállja, talán.
    Hans Magnus Enzensberger írja egy szövegében: A norvégok, gondoltam magamban, rendkívül kíváncsiak. De szinte mindig titkolják a kíváncsiságukat. - eddig az idézet.
     Nincs hát mit tenni, másnak kell kíváncsinak lennie rájuk. Jó szemmel, jó aránnyal, jó érzékkel. Végh Károly fotói erre messze alkalmasak, sőt valószínűleg többre, valami olyat mutat meg nekünk, ami miatt talán a norvégek is titkolják a kíváncsiságukat. Véletlenek nincsenek.
     Jó felfedezést, szemet, kíváncsiskodást. Zátonymentes fjordokat. 
     A terep adott: NorVéghKároly.