Karácsonyi koncertet adtak a zeneiskolások
-
Igen régi hagyománya van városunkban, hogy a zeneiskolások - a Rózsavölgyi Márk Művészetoktatási Iskola Rétsági Tagozatának növendékei - koncertet adnak a művelődési központ színháztermében a karácsonyi ünnepekhez közeledve.
     Így volt az idén is. A lelkes szülők és érdeklődő közönség figyelmétől kisérve mutatták be tudásukat a gyermekek. Ki-ki milyen szinten ismeri a hangszerét, olyan zeneszámmal felkészülve, gyakorolva a fellépés izgalmát és gyönyörűségét.
     Dobai Szabolcs tagozatvezető üdvözlő szavai után sorra léptek színpadra a növendékek. Három hangszer váltotta egymást. Zongora, hegedű és fovolatudásukat csillantották meg a tanulók. Sőt a végén még két meglepetésben is része volt a közönségnek. A hegedűt művelő fiatal előadók kamarazenekart alakítva adtak elő egy karácsonyi zeneszámot, meglehetősen nagy együttműködési készséggel, valódi zenekarként. Ezután pedig minden tanuló közreműködésével megszólalt a kórus, amelybe még hegedűsísérettel Jaloveczky Boglárka is bekapcsolódott, aki régebben a helyi Zeneiskola növendéke volt, most azonban középiskolai tanulmányai miatt másutt vesz részt muzikális képzésben. Itt "mint vendég" emelte a közös előadás színvonalát. Ezen műsorszám olyan jól sikerült, hogy hosszantartó vastapssal kérték a fellépőket ismétlésre. Majd a zárszó után a színpadon szépen villódzó karácsonyfa alól minden közreműködő zeneiskolás számára volt apró figyelmesség, egy-egy szaloncukor odakészítve.
     A koncert jól megalapozta a készülődés lelki töltődését, és már a szép karácsonyhoz hangolt minden résztvevőt. A képeken igyekeztünk megjeleníteni mindenkit, aki bemutatta hangszeres tudását.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-