Palócföld est
-
Megyénk irodalmi lapja a Palócföld immár 54 éves történelmében sokféle időket, áramlatokat, viszonyokat megélt, ugyanúgy mint ahogyan több főszerkesztő kezemunkája alakította arculatát, irodalmi hitvallását, stílusát. Az közelmúltban kinevezett főszerkesztő - Mizser Attila - komolyan veszi, hogy a folyóirat egész Nógrád alkotóinak biztosítson publicitást, és a megye minden irodalomszerető olvasójához szóljon.
     E nemes küldetés megvalóstásának egyik módszere, hogy a szerkesztőség különféle közönségtalálkozókon mutatkozik be, egyben a folyóirat legujabb számainak ismertetése mellett szerzőit - személyes megjelenéssel - ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Ezen gondolattól vezérelve került sor Rétságon az alkotók és a közönség találkozására.
     Varga Nándorné köszöntő szavai után a Rétsági Kilátó Kulturális Egyesület adott műsort. Majer Szilvia fuvolán, Kozák Katalin saját hangján, Majnik Laci pedig gitárján szólaltatta meg a "Magyar erdő" című zeneművet, amelynek messziremutató üzenete jó alapot adott az irodalomról, annak funkciójáról, társadalmi elfogadottságáról is polemizáló beszélgetéshez. Holp Judit és Szájbely Zsolt a megjelent szerzők műveiből tartottak felolvasást, majd Majnik László még újabb dalokat adott elő.
      Az est szervezője, de mindenképpen házigazdája, Karaffa Gyula - aki egyben a Spangár András Irodalmi Kör tagja, a Börzsönyi Helikon főszerkesztője is - kezdett a beszélgetés vezetésébe, melyet az egész program folyamán kiváló riporteri képességekről adva tanúbizonyságot érdekes kérdésekkel szinessé is tett. Nem feledkezhetünk meg azon tényről, hogy a jelenlévő szerkesztők és szerzők között helyi irodalmárok is helyet kaptak, hiszen a megfiatalodott lap nagy figyelmet fordít arra, hogy megyei szerzőket, közöttük kistérségünkben élőket is bemutasson. Bár a "főasztalnál" Szávai Attila ült, de a közönség soraiban immár a Palócföld oldalairól is ismerhető Szunyog Pál is helyet foglalt.
      Elsőként Mizser Attila szól főszerkesztői munkája örömeiről és buktatóiról, azt követően pedig saját alkotómunkájáról. Azután a "műsorvezető" minden szerzőtől azt kérre, hogy bemutatkozása alkotásai tükrében történjen, tehát saját előadásban adjanak izelítőt szerzeményeikből. Ez így is történt, és a főszerkesztőt a sorban Kupcsulik Ágnes Salgótarjánban élő költő követte, ugyancsak felolvasással. Őket Handó Péter szerkesztő majd, Zsibói Gergely író követte. Szávai Attila kevesebbet vette igénybe a jelenlévők türelmét, hiszen őt itt mindenki ismeri, azon túl pedig "56 szál kolbász" című írása elhangzott az est folyamán. Az mindenképpen örvendetes, hogy nem csak szerőként tarthatjuk számon a literatúra patinás orgánumába, hanem rovatvezetőként is, hiszen ezen túl minden számban olvasható rovata és írásai. Szunyogh Pál költeményeiből Szájbely Zsolt olvasott fel egyet.
     Érdekes beszélgetéseknek voltunk részesei, és az irodalom iránt érdeklődő olvasó a megjelent példányok beszerezhetőségéről is tájékozódhatott. Sajnos egyelőre csak papír alapon, pedig több kérdés is vonatkozott arra, mikor lesz elérhető - akár csak részben, vagy a nyomtatott lapot időközzel követően - az interneten is.
     Befejezésül ismét Majnik László szenvedélyes előúadását tapsolhattuk meg, de igazából nem ért véget a találkozó, hiszen vásárlási lehetőséggel, kötetlen beszélhetésekkel még hosszasan tartóztatták a szerkesztőket és a szerzőket az igen szép számmal megjelent közönség tagjai.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-