Falunap Tolmácson 
-
Tolmácson úgy döntöttek, hogy a település évi nagy ünnepét a templom védőszentje, és egyben a búcsúja alkalmával, Lőrinc napján tartják. Így történt, hogy ebben az évben augusztus 10-én volt egésznapos ünnep a szomszédos településen. Az időpont talán azért is szerencsésebb volt, hiszen augusztusban a 20-a körüli napokon minden faluban rendezvények vannak, így megosztják a vidékről érkező látogatók figyelmét. Tolmácson nem így történt, sokan vettek részt más települséekről is a színvonalas programon.
     Az eseménysor 11 órakor Szent Lőrinc napi búcsúi ünnepi szentmisével kezdődött. A szertartást Dr. Stella Leontin váci egyházmegyés kanonok, prépost celebrálja.
     Az ünnepi szertartást délután a vidámság a szórakozás, a kulturális programok szinte felsorolhatatlan sokasága követte. A Faluház előtti téren forgott a körhinta, árusok sátrainál lehetett búcsúfiát vásárolni. A Béke park árnyas fái alatt felállított színpadon 16 órakor kezdődött a program a Hajnis Ferenc polgármester megnyitó szavaival. Majd Végh József helytörténész ismertette Szent Lőrinc életét, legendáját. A következő műsorban felléptek Tolmácsi népdalkör Dudanóták, Kozák Katalin népdalok,  Novák László - Nógrádi emlékek tárogatón, Csernyik Szende lábbábos, Tolmácsi népdalkör,  Kedvenceink  Gyermek táncház,  Diósjenői Kőszírt Néptáncegyüttes, Berkenyei sváb népdalkör és a nap főszeleplője a Téka Együttes.
      A szünni nem akaró, lelkes tapsokkal kisért műsort csak azért kellet megszakítani, hogy ne csak a lélek jusson táplálékhoz, hiszen tolmácsi szokás szerint az ilyen nagy ünnepeken minden jelenlévőt megvendégelnek egy tál étellel. A gulyás most is kiválóan sikerült, és sokan fogyasztották az egész utcát betöltő asztalsornál, ahonnan ugyancsak jó rálátás volt a színpadra.
     Az esti műsorrészt egy új hagyomány első alkalma követte. Átadták a Tolmácsért emlékplakettet és oklevelet. A Címet egy tolmácson működő cég - a Börzsöny Kontakt Kft. - alapította, amely egyben a rendezvény egyik fősponzora is volt. Ezen alkalomból Csehek József kapta a kitüntető emlékplakettet.
     Már esteledett, amikor a Téka Együttes koncertje kezdődött. A világotjárt és világhírű együttes igazán élvezetes műsort adott, többféle hangszer használatával és különféle tájegységek népi muzsikájának megszólaltatásával. Itt előkerült a ma már ritkán hallható duda, és a reneszánszát élő tekerőlant is. A koncert után - ugyancsak a Téka muzsikájára - táncház kezdődött Széll Márta  és Bakonyi Ernő vezetésével. Nem kellett sokáig biztatni a jelenlévőket a park árnyas fái között ekkorra már a Hap helyett átkacsintó Hold sugarai mellett folyt a tánc.
     Mindenképpen említést érdemelnek az egész napos program támogatói: Börzsöny Kontakt Kft, Fény-Adó Kft, Buffalo Pub (kocsma). Továbbá hozzájárultak a színvonalas program megvalósításához  profi művészek közűl, akik ingyen vállalták a fellépést: a Téka Együttes és Kozák Kati.
     A jó hangulatú estet és egyben az egész napot tüzijáték koronázta.
     Noha az esemény óta már eltelt több mint egy hét - az anyag elkészült, de szerverhiba miatt nem volt mód feltölteni - álljanak itt a képek emlékül azoknak akik résztvettek, és kedvcsinálónak nem csak a következő évi tolmácsi falunaphoz, hanem az aug 20-án sok községben és városban megrendezésre kerülő hasonló programokhoz is. A képek a rendezvény délutáni pillanatait idézik.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-