Művészetre Hívás Napja
-
Nem is nap, hanem kettő lett abból a kulturális rendezvényből, amellyel a Rétsági Kilátó Kulturális Egyesület csatlakozva az előző évi kezdeményezéshez több helyszínen, sokműfajú eseménysort összeállítva hívta nem csak a művészetek szemlélésére, hanem alkotó közreműködésre városunk lakosságát.
     A Művészetre Hívás Napjának megrendezése a Salgótarjánban élő Rónai Róbert művész-tanár kezdeményezésére indult 2007-ben. Kistérségünkben elsőként a drégelypalánki központtal működő Sugárkankalin Turisztikai Egyesület csatlakozott a felhíváshoz, és már 2007-ben színvonalas programot összeállítva mutatott példát, hogy civil kezdeményezéssel is tömegeket lehet megmozgatni kulturális tevékenységre. A Sugárkankalin Egyesület ebben az évben is 10 község összefogását szervezte, de örömteli, hogy újabb települések is csatlakoztak az felhívás eszmeiségéhez, közöttük Rétság város is.
     Komoly szervező munka előzte meg a rendezvényeket, amelyek csütörtök este kiállításmegnyitóval vették kezdetüket. A művelődési központ kiállítótermében - miközben a Galériában ugyancsak helyi festő képei láthatók - a helyi alkotók műveiből válogattak. Többféle műfaj sorakozott fel, a fotótól a csuhébábokon keresztül a tüzzománcon át a festményekig, bár felsorolni is nehéz lenne a műfajok sokféleségének teljességét. A megnyitó ünnepivé tetelében is az egyesület tagjai vállaltak szerepet, így Majer Szilvia, Kozák katalin, Szájbely Zsolt és Holp Judit. A kiállítás még több napig megtekinthető, érdemes felkeresni.
     Pénteken már három helyszínen várta az útrakelőket a kultúra. Ennek megvalósításához több intézménnyel kellett jó együttműködést kialakítani, és számtalan lelkes pedagógus, szülő, kézműves tevékenységekhez értő önzetlen közreműködése is szükségeltetett. Intézmények közül természetszerűleg a művelődési központ is az iskola volt meghatározó szereplő, nem csak azért mert helyet adtak a programoknak, hanem azon túl is mindenben segítették a sorozat sikerét.
     Délutántól a művelődési központban a kiállítás megtekintése mellett a színházteremben filmvetítés várta a fiatalokat. Este pedig a felnőttebb korosztály is egy egészestés filmmel záhatta a gazdag porgramsorozatot.
      A civil szervezetek házában teaház működött, és a helytörténeti kiállításon Végh József tárlatvezetésével ismerkedtek Rétság múltjával, nevezetességeivel, illetve a nép által használt eszközökkel.
      Az általános iskolában 5 helyszínen is folytak foglalkozások. Többféle technikával, többféle lehetőséggel. A gyöngyfűzéstől a gyurmázáson át a csuhéformázáson keresztül a rajzolás festés, ragasztás eszközei mind-mind rendelkezésre álltak a fiatal alkotókedvűeknek. Sőt az egyik teremben művészettörténeti diasorozat vetítésén ismerkedhettek a régebbi korok híres alkotásaival.
      A szervezők ügyes ötlettel érték el, hogy a résztvevők lehetőleg bejárják az egész utat, melyen művészet országútján kalauzolták az érdeklődőket. Mindenki kapott egy "útlevelet" amelybe az állomásokon akol érdemleges tettel vett részt a porogramokat látogató, kapott egy pecsétet. Aki pedig a 10 helyszínből legalább 7-en megszerezte az aktív részvételt igazoló gumilenyomatot, oklevéllel térhetett haza, mely a jövő lehetséges művészei sorába fogadta a tettrekész próbálkozókat.
     A képeken láthatóan igen látogatottak voltak a különböző helyszínek. Bár a meghirdetett eseménysorra fiatalokat és felnőtteket is hívtak és vártak, ebben az évben elsősorban az iskolás gyermekek vettek részt meghatározó számban. Kivéve persze a kiállításmegnyitót, ahol a hasonló művészeti eseményekhez hasonlóan szép érdeklődés mutatkozott idősebbek részéről. Remélhetőleg a kezdeményezés jövő évi sorozatán már azok is kedvet kapnak, akik még nem vettek részt, ilymódon nem csak az események száma, hanem a bevontható rétegek köre is bővül.
     Gratulálunk a szervezőknek, és az önkéntes munkával közreműködőknek. A fotók a két nap eseményeiből kivánnak teljességre nem törekvő keresztmetszetet adni.
     GiK -  Foto: MG. JJ. GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-