Kézilabda - megyei elődöntő
-
Az Általános Iskola kézilabda csapata ebben az évben is benevezett a Diákolimpia versenyeire. Az eddigi mérkőzések után március 27-én csütörtökön került sor a megyei csapatok elődöntőjére a rétsági iskola tornatermében.
     A megmérettetésen 4 település együttese vonult fel. Balassagyarmatról a Kiss Árpád iskolából, Rétságról, Érsekvadkertről és Nógrádsápról érkeztek a felsőtagozatos sportolók.
     A sorsolás úgy alakult, hogy elsőként Rétság és Érsekvadkert csapata, illetve Balassagyarmat és Nógrádsáp együttese mérkőzött meg. Az eredmények alapján Rétság és Balassagyarmat küzdhetett az elődöntő első illetve második helyéért.
     Végül a következő rangsor alakult ki:
     I. helyezett Rétság Általános Iskola
     II.helyezett Balassagyarmat Kiss Árpád Általános Iskola
     III.helyezett Érsekvadkert Petőfi Sándor Általános Iskola
     IV. helyezett Nógrádsáp Általános Iskola
     A Diákolimpia megyei döntőjébe 2 csapat jut tovább, így tehát a közeljövőben Salgótarjánban rendezendő mérkőzéseken Rétság és Balassagyarmat sportolói versenyezhetnek a megyei helyezésekért és az országos tornákra való továbbjutásért.
     A képek a mérkőzések egy-egy izgalmas pillanatát idézik fel. A későbbiek során is beszámolunk csapatunk szerepléséről.
   GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-