Léder akciócsoport tervezői Rétságon értekeztek
-
Mint az köztudott 2007-ben útjára indult a vidékfejlesztés módszerében és forrásaiban is új lehetősége: a Leader program. A források megszerzésére önkéntes szerveződés alapján pályázhatnak azon települések csoportjai, akik megalakították az akciócsoportot, és megfelelő programot kidolgozva meg tudják fogalmazni saját térségük fejlesztésének céljait, támogatandó formákat.
      Az előzetes tájékoztatás szerint egy-egy eredményesen működő akciócsoport a 2008-2013 időszakban mintegy 1 miliárd forint keretet oszthat fel, és további 1 miliárd forint vidékfejlesztési támogatás is megnyílhat. Az összeg persze létszámfüggő, mármint a szerint kerül megállapításra, hogy a megalakult csoport településeinek összesített létszáma mekkora.
     A szervezési munka már 2007 augusztusában elkezdődött. első menetben csatlakozhattak alapító tagok, majd az alapítást követően még akit felvettek. Három szféra képviselheti magát, az önkormányzatok, a vállalkozások és a civilek.
     El lehet mondani, hogy a DIPO Duna Ipoly Határmenti Közösségek címen megalakult akciócsoport sokat dolgozott az eddigiekben. A többnyire Kosdon tartott közgyűléseken alakult ki a végleges részvételi lista, a csoporthoz csatlakozó települések, illetve a stratégiai program. Majd két hete megválasztásra kerültek a tervező csoportok, illetve azok munkáját koordináló szervezet - mondhatni tervezést vevető team. Jómagam az életminőséggel kapcsolatos fejlesztések munkacsoportja vezetésére kaptam megbízást, amely sok-sok elemből, közötte kultúrális, turisztikai, szolgáltatás, és egyebek tekintetében alkot majd a későbbi pályázati projektek alapjául szolgáló célokat.
     Tegnap a tervezést koordináló csoport Rétságon tartrotta összejövetelét, és ezzel az üléssel elindult az a szigorú határidő, amelyben a következő 20 hétben, 5 hetes terminusokban kell megalkotni a koncepciókat. Elsőként a Helyzetelemző munkacsoportnak kell elkészítenie programját, majd ezt követik a többiek. A tervezést vezető csoport tagjai: Dr. Nacsa János elnök, Gresina István alelnök, Kosztány Kálmán, Szegner László, Pergel István, Girasek Károly, Pintér Bertalan, Csaba Pál, Jávorka János, a váci és a rétsági kistérségi munkaszervezet képviselői, és Márta Attila. Mindezt azért teszem közzé, hogy akinek a Leader programmal kapcsolatos infromációra van szüksége, vagy javaslata, véleménye van, tudja kiket kell keresni.

Egy apró megjegyzés
     Rétságot 6 tag képviseli (vállalkozások, alapítványok jelentkeztek) a nem alapítóként utóbb csatlakozó önkormányzat mellett. Tehát azt lehet mondani, hogy a város vállalkozói és civil szférája odafigyelt erre a lehetőségre. Több közgyűlésen résztvettem - ezennel Nőtincs képviseletében - ahol azt láttam, hogy a településekért tenni akaró polgármesterek, vállalkozások civil szervezetek képviselői, és még az egyházak prominesei is komolyan vitatkoztak, egyeztettek, terveztek, több hosszúra nyúló közgyűlésen alakították a stratégiai programot. De sajnos nem titkolhatom el csalódásomat, hogy a Rétság város polgármestere egyetlen közgyűlésen meg nem jelent, szavazati joggal rendelkező megbízottat, de még egy levelet sem küldött, mit tartana fontosnak Rétság érdekében befogalmazni a tervek közé. Úgy gondolom, hogy ilyen pénzforrások megszerzésének lehetősége esetén, és az összefogás valódi esélyét jelentő akciócsoport megalakításában, működtetésében ez több mint hiba. Talán már bűn! Különös figyelemmel arra, hogy végülis az akciócsoport súlypontja a rétsági kistérség, noha vannak csatlakozó községek a váci kistérségből is. Ennek fényében ismét lehetőség lett volna valamit lépni városunk tekintélyének, központi szerepének erősítésében. No ezt ezennel - sem - nem tartotta feladatának. Több mint sajnálatos.

   GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-