Tűzeset városunkban
-
Kedden dél után néhány perccel riasztották a tűzoltóságot. Rétságon, (Tüzép teleppel szemben) a Rákóczi út egyik házának udvarában lévő faszerkezetes melléképület égett. A tűzoltóság balassagyarmati egysége érkezett két gépkocsival is. A helyi rendőrség munkatársai biztosítottak a helyszínt, bár sok tennivalójuk nem akadt, a 2-es út forgalma zavartalanul folyhatott.
     A lánglovagok megérkezésük után azonnal megkezdték a tűz oltását. A közvetlen veszélyhelyzetet sikerült rövid idő alatt elhárítani. Mert a fa szerszámoskamrának már "annyi", viszont az erős szél miatt is veszélyeztetve volt a közeli lakóház, illetve az udvar mellett tárolt többi faanyag, szénakazal, de még a közeli erdőrész is. A kezdeti riadalmat csak fokozta, hogy a fából álló helyiségben volt egy 5 liter körüli benzinkanna, benzinnel. Feltehetően a tűz keletkezését követően ez szétrobbant, hatalmas lángokat előidézve. Az mégis szerencsésnek mondható, hogy a szél iránya nem a lakóépület felé sodorta a lángokat. 
     Mint megtudtuk a barkácsműhely szerszámoskamrában éppen nem folyt semmiféle tevékenység, amikor felcsaptak a lángok. Villany volt a helyiségben, de a tulajdonos elmondása szerint bekapcsolt fogyasztó nem. Személyi sérülés nem történt. A tűz több mint 100 ezer forintnyi kárt okozott, mert a szerszámoskamrában lévő szerszámok, kisgépek mind tönkrementek.
     Fotóink már akkor készültek, amikor a tüzet lokalizálták, illetve megszüntették. A parázsló, üszkos faelemeket azonban egyenként kellett porlasztott vizsugárral "átmosni" nehogy valamelyikben megmaradó parázs miatt újra lángra kapjon a vörös kakas. Az oltáshoz használt 2 vízsugárral több mint 2 köbméter vizet használtak fel. A második tűzoltóautó rövidesen visszaindult állomáshelyére, az utómunkálatokat az elsőnek érkezett csapat fejezte be.
     Az esetet szerencsésnek mondhatjuk, mert bár a 6-8 négyzetméternyi fészert nem sikerült megmenteni, de a tűz továbbterjedését a szakemberek meg tudták akadályozni.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-