Jótékonysági műsor az iskola javára
-
Mint ahogyan az előkészületekről szóló tudósításunkban is beszámoltunk róla, az általános iskola Szülői Munkaközössége elhatározta, hogy egy jótékonysági rendezvényt szervez, azzal a céllal, hogy legyen pénz az iskola parkját és játszóterét felújítani.
     Nem álltak meg az ötletnél, hanem szorgos szervezőmunka vette kezdetét. Támogatókat kereset, és találtak is. Oly nagy számban, hogy itt fel sem tudnánk sorolni, de mint megtudtam mindenki, aki adománnyal vagy munkával hozzájárult a rendezvény sikeréhez névre szóló köszönő levelet kap. Már csak azért sem közöljük a teljes támogatói listát, mert ugyan a rendezvény befejeződött, de adományok a nemes célra továbbra is adhatók.
     Szülők szorgos előkészülete - a szervezésen kívül - már két hete megkezdődött. Az iskola termeiben különféle kézműves technikákkal ajándéktárgyakat készítettek. Aztán ugyanilyen lelkesedéssel egy héttel később folytatták. Ezek az ajándéktárgyak fogadták a vendégeket az előtérben elhelyezett asztaloknál található vásárban. Igazán értékes, egyedi ajándéktárgyakat vásárolhattak, akik emléket szerettek volna hazavinni, valakinek karácsonyi meglepetésre gondolnak, avagy egyszerűen a vásárlással is támogatni szeretnék a jótékony célt. Mert a jegybevételen kívül ez az összeg is a közös kasszába került, ugyanúgy, mint a szülők által készített szendvicsekből, süteményekből gazdaggá tett büfé. Bizony, ki-ki az otthon található alapanyagokból készítette a büfében átusíani szánt dolgokat, ezeket is felajánlva a közös célra. A vásárlás ugyancsak a jótékonysági számlára megy.
     A színházterem - persze mondani is felesleges - ismét zsúfolásig megtelt. Holman Ferenc iskolaigazgató köszöntője után kezdetét vette a szinte végeláthatatlan műsor olyan gazdag programmal, amit felsorolni is nehéz lenne. Mindenesetre kisérletet teszünk rá: Lajtorja Néptánciskola, Rák Orsi Tánc-Suli (rétsági és váci csoporttal), Kálmán Imre és lányai – ének, talajtorna, Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola növendékei, Majnik Tamás - próza, ifj. Majnik László – gitár, ének, Varga Nándorné – mesemondó. Az általános iskola tanulói  – vers, könnyűzenei produkciók. A tényleges sorrendet a képriport mutatja.
     A műsorblokk egyharmadánál keletkezett pillanatnyi szünetet kihasználva Mezőfi Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, és a közelgő Katalin napra való tekintettel virágcsokorral köszöntötte Kozák Katalink, akinek lelkes munkája sok hasonló műsor létrejöttét teremtrette meg.
    Természetesen a szünetekben folyamatosan működött a büfé és a látogatók vásárlásaikkal tüntették ki a kézműves munkákat felsorakoztató asztalt.
     Az igen kiadós "műsorozat" után is csak rövid szünet szükségeltetett, hogy a tombolatárgyak felkerüljenek a színpadi asztalokra. Mint kedves műsorvezetőnk elmondta, a tombola velamennyi tárgya felajánlásokból származik, így a jegyek ára is tiszta bevételként kerülhet a jótékonysági kasszába. Az első számcédulát a közönség jelenlévő legfiatalabb tagja húzta ki, majd a nyertesek a következőket. Az ajándéktárgyak bőségessége sokaknak szerzett örömet, meglepetést.
     Pontos mérleget még nem lehet vonni a rendezvény gazdasági eredméyne tekintetében. Az biztos, hogy egy igen szép kezdeményezés, remek műsor, kiváló program volt minden résztvevőnek. Fellépőnek, segítőnek és közönségnek egyaránt. Egyik szervezőtől annyit sikerült megtudni, hogy a főbb tételeket összeszámolva már biztosan felette vannak a félmillió forintos bevételnek. Ez igen szép eredmény. Látható, hogy a város lakossága képes megmozdulni ha igazán nemes cél érdekében kell tenni, avagy csak részvételével, belépőjegyével támogatni egy kezdeményezést. Úgy gondolom, csak köszönet illet minden kezdeményezőt, és tevékeny közreműködőt.
    A képek a program eseménysorát kísérlik meg feleleveníteni, vagy legalább dokumentálni.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-