Rétsági fogorvos az országos kamarában
-
Az mindig fontos számunkra, hogy városunk szakemberei képviselhessék településünk és a környék érdekeit magasabb fórumokon. Így van ez az egészségügyben is. Különösen érdekes - és hasznos - ha helyben elismert fogorvos az érdekvédelmi szervezet tagjaként tevékenykedhez. Az pedig talán a legnagyobb elismerése a stakmai multnak, ha valakit orvostársai tartanak alkalmasnak arra, hogy képviselje őket.
     Mint azt tudjuk pár hónapja, újjáalakult a Magyar Orvosi Kamara, ezen belül pedig újjáalakult a Magyar Orvosi Kamara egyetlen szakmai alapon szerveződő, önálló jogi személyként működő tagozata, a Fogorvosi Tagozat, másnéven Fogorvosi Területi Szervezet. 
     A szervezet országos hatáskörrel rendelkezik. Minden megyében ill. Budapesten ún. választókerületet működtet. A választókerület élén a választókerületi elnök áll, aki irányítja és képviseli az adott választókerületet. 
     Nógrád megyében Dr. Szájbely Ernő főorvost választották elnöknek, aki egyúttal az országos elnökség tagja is lett. Reméljük, hogy orvosszakmai érdekképveleti munkáján túl - mint eddig is - a kistérség általános céljait, egészségügyi intézményfejlesztési elképzeléseit, az ellátás színvonalának javítását is hatékonyan tudja támogatni.
     A választásról képpel nem rendelkezünk - nem nyilvános rendezvényen döntöttek a személyi kérdésekről -, de hogy ne legyünk teljesen képtelenek, álljon itt egy fotó arról az ünnepi pillanatról, amikor 2005-ben Dr. Szájbely Ernő a Megyei Önkormányzat dísztermében átvette a megye legrangosabb szakmai kitüntetését, a Perliczy János Dániel díjat.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-