Útba esik jövet, menet ...
-
Valóban úgy van, ahogy az egykori reklámszlogenből mindannyiunkban felidéződik: útba esik jövet, menet - mi lenne más, mint - a Takarékszövetkezet. Rétság központjában, ahol a legnagyobb a forgalom el sem kerülhetné a figyelem az takaros, üvegablakos üzlethelyiséget.

A bemutatás szándékával keretem fel a intézményt, de nem volt könnyű időpontot egyezteteni. Mert ugye első az ügyfél, és bizony folyamatosan jönnek az emberek intézni pénzügyeiket. Ez így is van jól, hiszen a kirendeltség az ügyefelek érdekében működik. Természetesen a bankszertor szigorúan titkos, és amúgy is bizalmas üzeleti terület, így aztán ezt a nagy nyüzsgést nem mutathattam meg, embereket, arcokat nem fényképezhettem.
     A Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet kirendeltségébe betérve, Vitézné Tóth Edit kirendeltségvezetővel beszélgetek.
    - Az emberek többségében az az emlék merül fel, hogy a takarékszövetkezet elsősorban a betétek kezelésére van rendszeresítve. Foglalkoznak más pénzügyi tevékenységgel is?
    - Természetesen irodánk teljeskörű banki tevékenységet lát el ...

    - Tehát itt mindent el lehet intézni, mint bármelyik bankban?
    - Szinte mindent, de az általános alapszolgáltatások itt is rendelkezésre állnak. Mondhatjuk, hogy teljeskörű banki szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek. A hagyományos betételhelyezésen kívül nálunk is felvehető a lakosság és a vállalkozók számára jónéhány konstrukcióban hitel. A lakosság számára vezetünk folyószámlát, bankkártyaszolgáltatást biztosítunk. De a vállalkozók is fordulhatnak hozzánk folyószamla hitelkeret, számlavezetési, és bankkártya igényükkel. 
    - Ez tényleg bőséges paletta a pénzügyi piacon, de ha nem titok, áruljuk el mit ne keressenek?
    - Valutával, devizával jelenleg nem foglalkozunk, de minden más ami a banki szolgáltatások között elképzelhető nálunk is megtalálható.
    - Úgy tudom, hogy az itteni szolgáltatásokat azok vehetik igénybe, akik tagjai a szövetkezetnek. Hogyan lehet tag valaki?
    - Ez már nagyon régen volt! Nem kötelező a tagság! Semmiféle különleges feltételhez nincs kötve a szolgáltatások igénybevétele. Bárki ügyfélként megjelenik, kiszolgáljuk. Fontos hangsúlyoszni: Nem kell tagnak lenni!
    - Erről jut eszembe, mikortól is van az a nagyon rég? Mióta üzemel ez a szövetkezet?
    - A szövetkezet valóban nagyon régóta. Már a negyedik X-ben van, sőt rövidesen ünnepelheti fennállása 40. évfordulóját. (1969.07.01-től) Mert ez az egység nem egy önálló szövetkezet, hanem az ismert - és nyugodtan mondhatjuk a megyében eredményeiről és megbízhatóságáról ismert - Cserhátvidéke Takarékszövetkezetnek a kirendeltsége. Ez a banki háttér és a múlt garantálja, hogy cégünk eredményesen működik, és ügyfeleink biztosak lehetnek a tartós együttműködésben. A céget kezdettől fogva a sikeres üzletember Holes Imre vezeti, és természetes, hogy a biztos szakmai hátteret a pénzintézeti munkában felkészült szakembergárda biztosítja. Még azt is elmondhatom, hogy a takarékszövetkezetek országos hálózata is mögöttünk áll. Egységeink egészen kis településeken is megtalálhatók, nem véletlen nevezik pénzintézeteinket a vidék bankjának.
    - De Rétságon nem volt ilyen régtől elérhető a bankfiók.
    - Itt öt éve nyitott üzletet bankunk, hogy a rétsági és rétságkörnyéki emberek is könnyebben megtaláljanak. A tapasztalatok azt mutatták, hogy igen sokan keresték fel magyarnándori, balassagyarmati és más fiókjainkat, így hát a vezetőség úgy döntött, hogy még közelebb hozza szolgáltatásait az ügyefelekhez. Így nyitott 5 éve ez a kirendeltség. Örömmel mondhatom, hogy ügyfeleink száma és tevékenységünk volumane folyamatosan nőtt, elfogadtak bennünket, egyre többen igénylik szolgáltatásainkat.
    - Sokféle bank van, ma már és sokféle módon próbálják megnyerni a pénzügyeket intézőket. Bizonyára itt is vannak olyan előnyök, amiért mi is ajánlhatjuk mindenkinek, jöjjön ehhez a bankhoz?
    - Más bankokat nem minősítenénk, mert ahogy számunkra, nekik is természetse, hogy az ügyfeleleket szolgálják. Bár ismerjük és elemezzük ajánlataikat és igyekszünk termékeinket kedvező áron kínálni, mi elsősorban a saját tevékenységünket ajánljuk fel. Nyugodtan mondhatom, hogy itt nem kell sorbanállni, nem kell sorszámot húzni, és várakozni. Minden munkanap nyitva vagyunk. Igyekszünk figyelmesek lenni az ügyfelekkel, és maximálisan garantáljuk a bankszakmában elengedhetetlen diszkréciót. Külön tárgyalótermet is működtetünk, hogy aki nem a pult mellett állva intézni pár perc alatt befejezhető ügyletét, nyugodt körülmények között tájékozódhasson, dönthessen például lakáshitel vagy egyéb ügyekben. De mondhatnám azt is, hogy pénzügyi partnereinkkel együttműködve nálunk többféle biztosítás is köthető.
    - Ma már természetes, hogy az ember otthonról is intézheti pénzügyeit ...
    - Természetesen a nálunk vezetett számlák esetében is biztosítjuk a HomeBanking szolgáltatást, tehát ebben is a kor követelményeinek megfelelően elérhető, használható rendszer.
    - Úgy tudom rendszeresen vannak különleges lehetőségek, akciók.
    - Ez így van. Szinte havonta szervezünk olyan lehetőséget amikor valamely termékünk, szolgáltatásunk lényegesen kedvezőbb feltételek között érhető el. Most például szeptember 30-ig a rétságiaknak és a szomszéd települések lakóinak, bánkiaknak és tolmácsiaknak kínálunk akciós hitellehetőséget. 15% helyett most csak 12%-os kamattal kell számolniuk.
    - A Takarékszövetkezet nem csak arról ismert, hogy megbízható pénzügyi partner, hanem arról is, hogy különféle módon támogat kulturális, sport és egyéb kezdeményezéseket, rendezvényeket.
    - Szövetkezetünk a valóban kiemelkedő rendezvényeket megyeszerte támogatja. A vezetőség döntése alapján járulnak hozzá kiemelkedő programok rendezéséhez. Itt Rétságon is kapott támogatást több kulturális esemény, péládul a Majális, a Mindenki Karácsonya. De ebben a körben említhető az a díj, amit takarékszövetkezetünk alapított és évente ad át. Ez "Az év üzletembere" cím. Ezekkel a lehetőségekkel is igyekszik a megye kulturális életét fejleszteni, az itteni vállalkozók sikeres munkáját támogatni.
    - Befejezelésül mondjuk el a nyitvatartást és az elérhetőségeket.
    - Hétfőtől péntekig naponta 8.00-12.00 és 12.30-16.00 óráig tartunk nyitva. Pénztárunk 15.00-ig áll ügyfeleink rendelkezésére. Egyetlen kivétel a hónapok utolsó munkanapja amikor 11.00 óráig várjuk partnereinket. Telefonszámunk 35/550-200. Szivesen adunk felvilágosítást.
    - Köszönjük a tájékoztatást!  Mi pedig azzal segítjük a kirendeltséget és Olvasóinkat, hogy ezen a lapon rendszeresen megjelentetjük a legfrissebb akciókat.
GiK 


Archívum

Korábbi különleges ajánlatainkat itt az utókor számára megőrizzük


A versenysorozat honlapja a nogradfogat.atw.hu oldalon >>>
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-