Kiállítás a Magyar Fotográfia Napján
-
Ünnepelni jöttel fotósok és vendégek a művelődési központ galériájába. Kétszeresen is, hiszen augusztus 29-e a Magyar Fotográfia Napja. Éppen öt éve, amikor a fényképészek, fotóművészek és szervezeteik eldöntötték, hogy ezen a napon megünneplik a fotográfiát, és az azzal foglalkozókat.
     A dátum nem véletlen, hiszen 1840. augusztus 29-én a Magyar Tudós Társaság ülésén az eredetileg bölcsészdoktor matematikus, fizikus és földrajztudós Vállas Antal bemutatót tartott arról: "miként lehet a fénysugarak segítségével maradandó képet alkotni egy ezüstözött rézlemezre, amelyet megvilágítás előtt fényérzékennyé tettek." Azt lehet mondani, hogy hazánkban ez volt az első alkalom, amikor a fényképezés őse megjelent. Az eltelt 167 év óriási változást hozott a fotografálás, a fényképezés területén. Nem csak izlésbeli, stílusbeli változásokra kell gondolnunk, hanem arra, hogy a gépek elterjedésével szinte mindenki tud felvételeket készíteni, illetve arra, hogy a digitális technika megjelenésével aztán tényleg hatalmas tömegek juthattak a vizuális alkotás élményéhez. Gyorsan egyszerűen, olcsón. Az persze, hogy milyen lesz a kép nem elsősorban a gépen múlik, hanem a gép objektíve mögött a megfelelő pillanatban expolnáló éles szemén, reflexén, látásmódján.
     A Rétsági Fotokör tagjai minden éveben kis meglepetéssel fogadják a látogatókat. Több esztendőn keresztül régi fényképezőgépeket, relikviákat is láthattak a kiállítóterem arra kialakított helyein, tárlókban. Most tovább akartak lépni, és ragyogó ötletük támadt. Néhány más példát alkotó módon továbbfejlesztve arra az elhatározásra jutottak, hogy a a kiállítást minél több emberhez eltuttassák, legyen bemutató az utcán is. Az is megnézhesse, aki éppen csak arra jár. Az ötlet valóban ragyogó, illetve ragyogó napsütésre számítódott ki, de az időjárás nem egyészen gondolta hasonlóan. Ezért a látogatót a szabadtéri bemutató az intézmény bejáratánál fogadta. Mintegy 40 fotográfia nem valami kincstári rendben sorakozva várta az érdeklődőket, hanem szabad elrendezésben, mint egy vásári képárus "standján" ötletszerűen, naponta más-már helyre kerülve elhelyeznék őket. És más volt a tekinteben is, hogy itt a városban, vagy a város életével kapcsolatos képeket helyeztek el. Tehát a kiállítás tulajdonképpen az ajtók előtt kezdődött.
     Betérve a galéria termében a hagyományos módon rendezett tárlattal találkozott a néző. A korábbinál valamivel kevesebb alkotó, több képét láthatták, viszont a szakemberek és a látogatók is úgy ítélték meg, hogy az 5. bemutatkozás már érett, valóban a fényképezést művészetként, alkotásként megvalósító képek kerültek falra. Egyszóval kvalitásos művek egész sora alapján azt mondták, igen színvonalas anyag került bemutatásra. Az előző év termése.
     A megnyitón Pekári Anna fuvalaszólóját követően Végh József a művelődési központ igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd felkérte Medvácz Lajost, az ilyen alkalmakkor szokásos köszöntő gondolatok tolmácsolására. A vendég Balassagyarmat város polgármestere, bár a felkérés nem elsősorban e tisztével függ össze. Mint kolléga (évtizedeken keresztül népművelő, évtizednél is régebben művelődési központ igazgató) e minőségében sok-sok kiállítás létrejöttében vett részt tevőlegesen. De már több mint 30 éve maga is lelkes és értő fotográfus. Közvetlenül ismeri hát azt az izgalmat, amikor a kattintgató ember végignézi egy fotóportya után a készült felvételeit, s keresi rajta mindazt az élményt, amit visszatükrözni szeretett volna. S ha megtalálta, létrejött az a valóságból kiszakított ezredmásodpercnyi lenyomat, ami több tud lenni az akkor és ott látottaknál. Több, az alkotó megfogalmazásával, hozzáadott szubjektumával.
     A bevezető gondolatok között hallottunk rövid ismertetőt a fényképezés történetéről, az alkotó fotografálás lényegéről. Medvácz Lajos megemlítette, hogy számára ünnep a mai nap, bár a sajtót áttekintve a központi médiumok eddig elég mostohán bántak az évfordulóval. Alig találni méltatást, ismertetőt. Aztán elismerőleg szólt azokról, akik lehetővé teszik és megszervezik, hogy csoportban, közösségben cserélhessenek gondolatokat, tapasztalatokat a fotósok, és akik lehetővé tették a kiállítássorozat bemutatását. Elsősorban persze a kör vezetőjét Vargáné Fidel Ágotát illeti az elismerés, mert ő volt aki 4 évvel ezelőtt életre hívta a fotokört, és elindította a tárlatsorozatot.
     Végül álljon itt a kiállítók névsora: (ABC-ben) Girasek Károly, Gubo Zoltán, Horváth József, Juhász Ágota, Juhász Árpád, Juhász József, Katona Pál, Kiss Nelly, Varga R. Anikó, Vargáné Fidel Ágota, Szakál Katalin.
     Képeink - szokás szerint - az eseményről szóló riportként kerültek eme beszámoló mellé. Ezennel szándékosan nem emeltünk ki alkotásokat - mint talán azt a képzűművészeti tárlatoknál megtettük - mert egészen biztos ilyen bélyeg méretben lényege veszne el. Viszont bárki, aki érdeklődéssel szemlélné a csoport tagjainak munkáit, megtekintheti. Az utcai kiállítás ezen a héten napközben "látogatható", a galériában a tárlat szeptember 21-ig tart nyitva.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-