Régács -  hangos-könyv-bemutató
-
Könyvbemutatóra kaptunk meghívást, aminek két apropója is van. Egyrészt egy rétsági alkotó Régács című könyve - méghozzá hangoskönyve - premierjét tartotta a kiadó, és igen a másik apropó, hogy a rétsági kiadó további új megjelenésű különleges műfajú portékájáról többet tudjunk meg.
    Elsőként - és később még többször is - Majnik László és Szunyogh Pál muzsikájának hangjaira zökkentünk át a világ zajából a művészetek templomába.
    Eitzenberger Balázs a kiadó vezetője köszöntötte a jelenlévőket, és röviden ismertette, hogy a hangoskönyv egy új műfaj, melyben cégük meghatározó piaci szereplő. Már a könyvhéten is sikersorozatot arató - cd lejátszóban - megszólaló mesesorozatát továbbfejlesztve újabb hangoskönyvek láttak napvilágot. Népmesék, de oktató anyagok is. Több mint egy tucat újdonság tárult a vásárolni is akaró vendégek elé, akik igen szép számmal tüntették ki érdeklődésükkel a művelődési központ egybenyitott tartsalgójában tartott eseményt.
    Ádám Tamás - a bizonyára sokak által ismert író, költő lapszerkesztő - most a kiadó munkatársa, ezen a rendezvényen az est házigazdája köszöntötte a jelenlévőket és bemutatva egyben meg is kérte az ismert színművészt, Dörner Györgyöt, hogy élőszóval illusztrálja, mi is szerepel előadásában egyes korongokon. A bemutatott mű írója nem lehetett jelen, hiszen népmesei feldolgozásgyűjtemény került a plasztikkorongra, méghozzá Benedek Elek gyüjtése alapján. A Botond című történelmi gyökerekre visszavezethető mese igen megkapó előadása után szó esett szinészmesterségről, a hangoskönyvről mint új műfajról, és a szándékról, amellyel a művész a fiatalokhoz szeretné eljuttatni az irodalmat, bízva benne, hogy ez a fajta ismerkedés az írott művel elvezethet a betűsorokból építkező könyvek szeretetéig is.
     Majd Szávai Attila "könyvének" bemutatására került sor. Az ünnepi könyvhéten ünnepeltük Mászóka című kötetét, s máris újabb anyaggal jelentkezett. Nem is akármilyennel, hanem egy koronggal, melyen élőszóban jelennek meg a furcsa kisváros figurái, jellemei, különös helyzetei, emberei. Régács ez a kisváros, de sokan gyanítják, hogy az áthallás megalapozott. Aki figyelmesen hallgatja a korongon sorakozó "szövegeket" bizonyára felfedez ismerősöket és ismerős helyzeteket.
     Itt is élő illusztrációban volt részünk, nem is akármilyenben! A korongon szereplő művek értő tolmácsolója Gubányi György István ugyancsak városunkba utazott, és a Lakodalmas menet című írás felolvasásával kívánt kedvet teremteni a többi meghallgatásához.
     Aztán ahogy lenni szokott a "hivatalos rész" végeztével nem ér véget a napi program. Kisebb nagyobb körökbe álltak össze beszélgetni a helyi irodalmi értékekről, a kiadó sikereiről. Olyannyira, hogy még hazefelé menet is kisebb csoportokban folyt tovább a beszélgetés. És természetesen meg lehetett vásárolni a műveket, és sokan éltek a emlékmegőrző dedikálás lehetőségével is. Aztán Ádám Tamás interjút kért Dörner Györgytől, szóval izgalmasan zajlott az élet az irodalom és művészet estjén. Volt aki meglepődésének adott hangot, nem is tudta hogy Rétságon ilyen cég működik. 
     Működik bizony! És nem is akármilyen tevékenységével országszerte hirdeti az árucikként forgalmazott kulturális termékeken városunk nevét. Ők a Redeka és Panni Könyvkiadó, amely - mint már említettük - meghatározó szereplője az országban mostanában kibontakozó hangoskönyv műfajnak. Olyannyira hogy Hangoskönyv Magazin címmel havi lapot is indítottak és működtetnek a legfrisebb hírek, a szereplők bemutatásával, az alkotómunka hátterével, és sokféle hasznos érdekes információval. Rövidensen minden újságárusnál megvásárolható lesz.
     No nem állhatom meg, hogy az alkotómunka hátteréhez ne fűzzek néhány gondolatot. Egyáltalán nem kívánok ünneprontó lenni, de meg kell említeni, hogy a cég különféle albérletekben, sufnikban kénytelen kiemelkedő értékű, országos hírű munkát végezni, mert a város a meghirdetett pályázaton a pénzükért sem adta el nekik januárban azt az ingatlant, amelyben a kiadó működésének feltételeit szerették volna megteremteni, országos hírű kulturális központtá varázsolni a ma már csak szellemek lapkta falakat. Így aztán a sztárok, előadóművészek kénytelenek Rétságról - a kiadó fellegvárának emlékei helyett - olyan képet magukkal vinni, hogy a város ennyire nem becsüli a kultúrális vállalkozásokat, hogy vásárlással sem engedi a megfelelő studió kialakítását. Pedig jönnek ám szinte naponta ismert színészek. Csak néhányat említsek sokak közül: Reviczky Gábor, a most jelenlévő Dörner György és Gubányi György István, Csernák János, F. Nagy Erika, Szabó Simon, Zachár Panni, és örömünkre egy ma már helyiként büszkén vállalható név is felkerült arra a korongra, amelyet a vendégek ajándékként kaptak hazetérőben. Kozák Katalin is mond egy mesét a három kívánságról. No tudnánk mi megfogalmazni három kívánságot, de mostanság nem jár erre az a tündér, aki meg is valósítaná.
     A bemutatott meselemezek, és Attila hangoskönyve rövidesen kapható lesz országszerte, de hogy sokat ne kelljen keresni a Városi Könyvtár is vállalkozott rá, hogy az érdeklődőknek tart megvásárolható példányt.
     Képeink az eseményt idézik. Valószínű, hogy gyakran lesz részünk hasonló alkalmakban, hiszen a kiadó tele tervekkel már következő (több) tucat ujdonásgon dolgozik, s bizonyára mód lesz ezekről ismét a nyagyközönséggel együtt ünnepelve ismét szót váltani.
GiK
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-