Cukormentes élet klubja

-
Rácz Erzsébet kereste meg a művelődési központot azzal a gondolattal, hogy szeretnének egy klubot szervezni a cukorbetegséggel kapcsolatos kérdések megvitatására, tapasztalatok kicserélésére. Habár július közepe nemigen alkalmas időpont efféle csoportösszejövetelekre, hiszen sokakat vagy a munka, vagy a szabadság tart távol városunktól. Az intézmény mégis örömmel fogadta a kezdeményezést, és meghirdette az első összejövetelt.
     El is jöttek úgy 10-en, amitől ugyan a következő alkalmakkor több érdeklődőre számítanak, de a klub megalakulásának ötletét véglegesíteni, és a közös szándékot megerősíteni ez is elegendő volt.
     Kelemen Ágnes köszöntötte a résztvevőket, majd a kezdeményező mondott pár mondatot a klubalakítás indítékairól. Ez követően Dr. Katona Ernő - ez esetben házorvosi minőségben - támogatta a klubalakítást, és felhívta néhány dologra a figyelmet. Többek között, hogy a cukormentes élet kérdéseivel nem csak az inzulinfüggő cokorbetegeknek kell foglalkozni, hanem szinte minden ember számára van hasznosítható tartalma mindannak, ami a cukor és a szénhidrát állandó kontrol alatt tartását jelenti. Különösen fontos lenne azoknak megismerkedni a kezdeti tünetekkel, akik még nem is jelentkeztek orvosuknál panaszokkal, de az un. rizikófaktorhoz tartoznak. (Súlyfelesleg, stresszes életmód, stb.) No és persze az itteni gondolatkör hasznos lehet hozzátartozóknak, családtagoknak, és minden érdeklődőnek.
    El is határozták, hogy a klubot ebben az irányban szervezik tovább, bár az első alkalomkor is voltak akik nem cukorbetegként jelentek meg. (A betegség amúgy is magánügy, de egy ilyen klubba nem csak a betegséggel tartósan küzködők járhatnak, sőt éppen az a szándék, hogy sokkal szélesebb körből tevődjön ki a látogatók többsége. Bár elhangzott, hogy Magyarországon az emberek 5%-a szenved a cukorbetegségtől, és ha a statisztikai átlag városunkra is igaz, közel 150 fő kaphatna rendszeresen szakértőktől tanácsot, és létesíthetne hasonló élethelyzetben lévőkkel kapcsolatot. Ha pedig a kistérség, a szomszéd települések érintett lakóit is figyelembve vesszük, biztosan állítható, hogy a kezdeményezés életképes, és valós igényt elégít ki.
     A programterv rövidesen elkészül, és ennek alapján a következő - immár nem alakuló, hanem rendes - összejövetelre szeptember 11-én kerül sor. Szó volt arról, hogy étkezési tanácsoktól dietetiskus szekemberek meghívásáig, az életmóddal kapcsolatos tárgykörben szakértők vendégül látásáig sok-sok témában lehet információt cserélni. De vércukorszint mérésre már az alakuló összejövetelen is volt mód, mintahogyan a későbbiekben is lesz. És mindig lesz avatott szakember, aki tanácsokkal szolgálhat a felvetett kérdések kapcsán.
     Mi sem javasolhatunk mást, mint hogy akit érdekel a probléma - akár azért mert valamelyest érintett, akár azért mert el akarja kerülni a betegség enyhébb változatai is, vagy csak egyszerűen érdeklődő -, kapcsolódjon a klubhoz, jöjjön el a következő összejövetelre.
GiK
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-