Az Országgyűlés alelnöke Rétságon
-
Szó szoros értelmében zsúfolásig megtelt a Civil Szervezetek Háza, ahol az MSZP helyi és választókerületi szervezetei rendeztek tanácskozást. A vendég jeles közjogi méltóság, az Országgyűlés alenöke, Mandur László volt.
     A megjelenteket Majnik László köszöntötte, majd Lombos István országgyűlési képviselő rövid bevezetője után tartott előadást a meghívott vendég. Kötetlen stílusban, jól érzékelhető példákkal bőségesen teletüzdelt beszédében a reformok elkerülhetetlenségéről a kormány és az MSZP szándékairól beszélt. Legfőképpen az egészségügyi reformmal kapcsolatban részletezve a kormány széndékát és indokolta az átalakítás elodázhatatlanságát. Kifejtette, hogy jobb minőségű és mindenki által elérhető egészségügyi szolgáltatást tartanak fontosnak, amely a betegek számára biztosítja a szekeszerű ellátást, de nem alapoz a hálapénz rendszerre. Ahol az orvos is ugyanabban érdekelt mint a beteg, mielőbbi gyógyulás, kevés közös és saját költséggel. Szóba került a vizitdíj is, melynek kapcsán elmondta, hogy az az orvosoknál maradván jelentős összegekkel, egyes körzetekben akár 100.000 forinttal is megnövelte az orvosok bevételét, amelyet a korszerűbb ellátásra fordíthatnak, hiszen ezen összeggel nem csökkent a finanszírozás. 
     Hasonló módon szó volt az oktatás kérdéseiről, abból az apropóból, hogy a nagy elosztó rendszerek átalakítását tartja fő feladatnak, amilyen az egészségügy mellett az oktatás is.
     Kérdések és vélemények is elhangzottak az összejövetelen, amelyre ugyancsak kötetlen stílusban, olykor önkritikával, de őszintén válaszolt. Például azokra az észrevételekre, hogy a reform szükségességét jobban megértenék és elfogadnák az állampolgárok, ha azt jobban kommunikálná a kormány, ha nem csak a terhekről kapnának tájékoztatást, hanem a hasznáról és a kimeneteléről is.
     Természeteszerűleg szóba került a kormány által indított járóbetegellátó központ létesítésével kapcsolatos lehetőség. A vendég elmondta, hogy a kormány szándéka a kórházak helyett a nem csak kórházi kezeléssel ellátható betegségeket, beavatkozásokat lehetőleg helyben elvégezni. Ez a program ezt a célt szolgálja. 
     Itt mondom el, hogy furcsállottam is, hogy a város vezetése - mondjuk a polgármester, az alpolgármester, vagy a jegyző - nem képviselte magát az eseményen. Mert ugyan a vendég az MSZP meghívására érkezett, de a protokoll szabályai szerint is az Országgyűlés alelnökét - mint közjogi méltóságot - illett volna a város vezetői közül valakinek fogadni, vagy legalább köszönteni. De ennél is fontosabb, hogy itt lett volna a lehetőség, a konkrét információcserére, és esetleg lobbizni az ügy kapcsán.
     Feltett kérdésre Mandur László elmondta, hogy azokon a helyeken, ahol már komoly előkészületek folynak a járóbetegellátó központ pályázati előkészítésére - példaként említette Szécsényt, ahol már konkrét tervek, költségvetések, és egyéb dokumentumok kidolgozottan állnak rendelkezésre - ott esély van a jövő év elején elkezdeni a beruházást. Költői kérdésként tette fel, hogy nem tudja, Rétságon hogyan állnak ezek az előkészületek. Ő nem tudja, mi tudjuk. Semmivel sem előbb a csodavárásnál. A képviselő-testület még napirendként nem is tárgyalt a jelentős projektről, és mindössze csöpögtetett infromációkat lehetett hallani a napirend előtti tájékoztatókban, hogy nemsokára lesz pályázat, akkor majd többet hallunk... Az elmondottakból úgy tűnik, hogy az már késő lesz, hiszen minden település aki komolyan veszi ezt a fejlesztési lehetőséget, már lényegesen előbb tart.
     A közel két és félórás rendezvényt követően, még kötetlen beszélgetés keretében is volt mód szót váltani mindazoknak az alelnökkel és az országgyűlési képviselővel, akik azt nyilvánosan nem akarták megtenni, vagy kérdésük-közlendőjük szükebb környezetüket érintette.
     Összességében egy jó hangulatú tájékoztatón vehettek részt a rétsági és kistérség településeiről érkezett érdeklődők, amelyben volt infromáció, célmegjelölés, de válasz és önkritika is. Így is lehet. Nyilt kérdésekre nyilt válaszokat adni. Bár a világot természetesen e rendezvényen sem váltottuk meg, megismerkedhettünk egy vezető politikus elképzeléseivel, céljaival, és gazdagabbak lettünk jó pár információval, ami segít megérteni céljaikat. Néhány képünk az eseményt idézi. 
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-