Régi képek régi rétságiakról
-
Egy lelkes olvasónk - Kramlik Zsolt - küldte portálunk szerkesztőségének a következő fényképeket. A családi album átlapozásakor gondolta, hogy ezek érdekesek lehetnek a nyilvánosság számára, mert a 60-as, 70-es évek Rétságáról készültek. A rajta látható jelenetek az egykori Rétság lakóit elevenítik fel.
     Jó gondolta! mert mi kértül Képtár rovatunkban, hogy aki régi képekkel rendelkezik az egykori község múltjából az küldje el hozzánk, közzétesszük. Zsolt küldött is mindjárt két tucatot, ami akár több internetes albumot is megtölthetne.
     A képek - az első kivételével - látszatra nem közéleti eseményeket, és nem is a falu utcáit házait ábrázolják. Mégis a háttérben itt-ott felismerhetők ma is álló, vagy már elbontott épületek. Péládául a ma Sipos boltként funkcionáló erkélyes ház, vele szemben a városháza helyén volt épület részlete.
     A felvételek talán három csoportba lennének sorolhatók. Egyik sorozat valamilyen egyházi rendezvényen készülhetett egy körmenet során. A másik csoportot talán egy esküvő vonuló násznépének vélem. (Tényleg jut eszembe, nemrégen még divat volt Rétságon is, hogy gyalog vonult az ifjú pár és a násznép az anyakönnyvezetőhöz és a paphoz. Ma már az esküvők száma csökken, és ez a szép szokás is veszni látszik, pedig ilymódon is tudtára adták az ittlakóknak a fiatalok örömét.)
     A harmadik albumrész különféle csoportképeket ad közre.
     Köszönjük a fotókat és az értő digitalizálást! Biztosan sok embernek örömet okoz hozzátartozóit, vagy saját magát felismerni visszatekintve az időben. Bár néhány arc e cikk írójának is ismerősnek tűnik, sok felvételről nem tudom kiket ábrázol. De szeretnénk többet tudni a város múltjáról, ezért a képeket beszámoztuk. Aki felismeri az ott látható személyeket, vagy tudja mikor és milyen esemény alkalmával készültek a felvételek, esetleg még arra is emlékezhet, ki fényképezett, kérjük írja meg a webmesternek. a kép számát és amit tud róla. Igérjük, kiegészítjük képaláírsokkal az így is értékes gyűjteményt.
GiK 
1. Kossuth utca valamikor az 1960-es években
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
23.
24.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-