- ![]() A két szinten diszkréten elválasztva, kellemes szinekkel, bútorokkal, igazi ellazító hangulattal várják a vendéget. Mindenütt a gondozottság és a tisztaság hangulata sugárzik. Itt a várakozás percei is kellemesen telnek a bőrfotelekben. A földszínten található a fodrász-szalon, ahol két gyakorlott szakember fogadja az érkezőket. Persze az időpontegyezetés szükséges - a telefonszámokat alul megtalálják - mert teljesen természetes, hogy sokan kívánnak megszépülni ebben a házban. Ugyancsak földszinten kapott helyet a hagyományos finn szauna, és a masszázsmedence. Ez igazi csoda. "Csoda hogy fel nem repül", annyi különlegességgel kényezteti használóját. Az emeleten ugyancsak van szauna. Ez azoknak, akik a száraz meleget szeretik. Ezt nem kályhával fűtik, hanem infrasugárzók dolgoznak benne. Ugyancsak itt kapott helyet az álló és fekvő szolárium. No és a kozmetikai szalon. Itt megadjuk az adatokat, és alább néhány képpel is igazoljuk, nem csak a tudósító lett elvarázsolva a komoly beruházással létrehozott komplex szolgáltatásegyüttestől, hanem minden látogató - igénye elképzelése szerint - el lesz varázsolva. A fodrász és kozmetikus a szokásos nyitvatartás szerint működik, igénybevételére mindenképpen érdemes időpontot egyeztetni, a következő számokon: Kozmetikus:
A ház további szolgáltatásai még hét
végén is igénybe vehetők, az alábbiak szerint.
És hogy hol van mindez?
Nézzék meg fényképeimet, de mindenkinek azt javaslom, személyesen győződjön meg a ház konfortjáról, sokoldalúságáról, és az ott dolgozók vendégszeretetéről. GiK
![]()
|
|
|
|
|
![]() |
|
|