1956 Nógrád megyei és rétsági eseményei

A Művelődési Központ és Könyvtár több jeles eseménnyel is készül az 56-os forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére. A rendezvények már jóval korábban elkezdődtek. Tudóstásokban be is számoltunk a megyei dokumentumokból készült tárlatról, a szemtanúk visszaemlékezéséről szóló programról, és a Rétsági Televízió is készített a témához tartózó tudósításokat.
     Most régen ismert vendéget köszöntött az intézmény. Tyekvicska Árpád az ismert helytörténeti kutató, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója tartott előadást a Hnismereti Akadémia sorozatban, stílszerűen a helyi dokumentumokat is őrző könyvtár olvasóteremében. A téma - korábbi előadásának, a Bíboros és a katona címűnek - folytatása, hiszen nagy felkészültséggel, látható helyismerettel ismertette kutatásai eredményeként feldolgozott eseményeket.
     Noha a városban más jeles események is vonzótták az érdeklődőket - éppen ebben az időben rendezték a képviselő-testület alakuló ülését - a téma iránt elkötelezettek szép számmal tüntették ki figyelmükkel az előadást, amelyet kötetlen beszélgetés követett. A rétsági szemtanúk, abban a korban élők, illetve akik más kortársaktól hallottak az itteni eseményekről, szívesen egészítették ki saját élményükkel, emlékeikkel az előadó által elmondottakat.
     Képriportunk a rendezvényről készült

foto: RaMargo
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-