Romafesztivál 2005

Augusztus 13-án - az előző évi tapasztalatokat továbbfejlesztve - egésznapos fesztivált rendezett a Rétsági Cigány Kisebbségi Önkormányzat. Az események reggel fél kilenctől egészen éjfélig sorakoztak, olykor több helyszínen is. A zsúfolásig megtelt színházteremben táncosok versengettek, akik a messze környékről érkeztek. A Jó ebédhez szól a nóta című műsort már a nagyparkolóban követte a folklórfesztivál. Egész estig tartó változatos programot igen nagy számú közönség tisztelte meg. Az érdeklődés perzse az amatőr fellépők mellett a fellépő ismert művészeknek, neves közreműködőknek is köszönhető. Este újra a művelődési központ falai adtak helyet a Cigánybálnak, ahol egészen hajnalig tartott a mulatság.
     Az alábbi néhány képpel tudósítunk az eseményről. Terveink szerint a képekeket más forósok munkájával kiegészítjük.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-