Emlékoszlop Trianon évfordulóján
-
90 esztendeje, 1920. június 4-én - hosszas előkészítő konferencia után - került aláírásra a trianoni békeszerződés. Ezzel a dokumentummal Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságából is milliókat. Az okokat, a más megoldási lehetőségeket és a tárgyaló delagáció esélyet, meg az azóta kialakult helyzetet mindenki másként éli meg és másként elemzi. A történészek sem egységesek hazánk megcsonkításának megítélésében.
      Tény, hogy az egykori nagy Magyarország durva szikével darabokra lett vágva, és a szomszédos államok részévé téve. Benne a másnyelvű nemzetiségek mellett mintegy 3 millió magyar nyelvű és származású nemzettársunkkal. Az idő gyógyulást nem hoz, határrevízióra a korábban többször megfogalmazott módokon biztosan nincs remény. Ami van az maga az Európai Unió, ahol a határok jelképessé válnak, és nemzettársaink - függetlenül attól, hogy az egykor vasdrótokkal is védett határ mely oldalán élnek -, ma már gond nélkül élhetnek, közlekedhetnek más országokba, vállalhatnak munkát, vehetnek lakást, vásárolhatnak, és minden egyéb szolgáltatást igénybe vehetnek, amit az Unió biztosít. Mindez tény, de az is tény, hogy a szivekben nem szűnik Trianon fájdalma. Begyógyíthatatlan seb a legtöbb magyar ember számára, noha már annak a generációnak akinek csaldjait szakították szét már csak utódai, gyermekei de inkább unokái élnek.
      Az évforduló kapcsán a Parlamentben emlékülés volt, és június 4-ét nemzeti emléknappá nyilvánították. A világ legigazságtalanabb békéjét volt kénytelen elszenvedni nemzetünk. Az ide vezető okokat, folyamatokat pedig utólag megváltoztatni nem tudjuk. De emlékezni az elfogadhatatlanra, a békediktátumnak joggal nevezhető szerződés aláírására mindenképpen lehet, és történelmünk objektívebb megélése okán szükséges is.
     Az országos mozgalomhoz kapcsolódva Rétságon is méltóságteljes ünnepség keretében emlékoszlopot állítottak az évforduló kapcsán. A telmplomkertben álló kopjafa tetején turul. A mű Szűcs József rétsági fafaragó népművész munkája. Az emlékmű közadakozásból készült.
     A Himnusz hangjainak elhangzása után szavalat idézte a kort és a következményeket. Majd Mezőfi Zoltán polgármester leplezte le az emlékművet, és mondott beszédet. Tóth Ferenc plébános felszentelte az emléket és ugyancsak megfogalmazta a történelmi pillanathoz kapcsolódó gondolatait. Mint ahogyan Molnár Zsigmond református lelkipásztor is. Balla Mihály országgyőlési képviselő arról szólt hogy a természet nem vette tudomásul a diktátumként meghúzott határokat, és az árvízhelyzet rádöbbentett mindenkit, hogy éljen bár a határ bármely oldalán, egyaránt segíti a bajbajutottakat. A beszédeket nem idéznénk, de itt alul mindannyit meghallgathatóvá tesszük. Ujabb szavalat után a kórus énekével kísérve került sor a koszorúzásokra.
      Elsőként Mezőfi Zoltán polgármester koszorúzott a város nevében, majd helyi társadalmi szervezetek helyezték el emlékezésük virágait. Az ünnepi alkalom a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult. Képeink felidézik az esemény felemelő pillanatait. 
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-