Március 15. - városi kitüntetések
-
A művelődési központ színháztermében - a hagyományoknak megfelelően - került sor az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékét őrző ünnepségre. Méltó programmal, jól kidolgozott és bemutatott műsorral. Ez a nap egyben a település várossá nyilvánításának is születésnapja, immár a 21.
     Az eseményhez kapcsolódik, hogy az intézmény előterében megtekinthető volt egyfajta tavaszköszöntő fotóösszeállítás a Rétsági Fotokör alkotóinak munkáiból, a kiállítóteremben pedig Nagy Gabi képzőművész üvegművészeti munkái és képei voltak látogathatók, mintegy emelve az eseménysor hangulatát.
     Az ünnep a megszokott rendben zajlott. A fiatal táncosok és általános iskolások közös keretbe foglalt, jól koreografált műsoráról már szóltunk az iskolai ünnepség kapcsán is. (A lentebb láthatóktól több kép annál a cikknél megtekinthető) Mindenképpen kiemelendő, hogy az önálló színpadi produkcióként is életképes műsort Kozák Katalin, Bálint Magdolna és Tomek Istvánné állította színpadra. A szimbolikusan is 3 részre tagolható (akár három felvonásban is értelmezhető) előadás utolsó blokkja előtt Németh Edina mondott verset.
      Mezőfi Zoltán polgármester mondott ünnepi köszöntőt. (A beszéd az alul lévő linken meghallgatható) A megszokottól visszafogottabb ellenben a történelmi eseményeket felelevenítő beszédet hallottunk. A tudósító véleméyne szerint helyes, hogy aktuálpolitikai kérdéseket nem érintett a beszéd, sem települési, sem országos vonatkozásban. Ilyenmódon az ténylegesen a forradalom eszmeiségéről és példájáról, a hősökről szólt. 
      Hagyományosan a város kitüntetéseit kiemelkedő ünnepeinken, március 15 és október 23-án adják át. Erről rendelkezik a 19/2000 számú helyi rendelet. A tavaszi ünnepen a "Pro Urbe" és a "Vállalkozók a városért" címek átadására kerül sor a rendelet szerint. Úgy tűnik a társas és egyéni vállalkozók között nem akadt senki, akinek éves munkáját egy ünnepélyesen átadott oklevéllel megköszönhették volna a város vezői. (Ezen kitüntetésekkel pénzjutalom nem jár.) Ez a kis kétérő csak azért érdemel szót, mert erre a kitüntetésre egyébként a lakosság nem, csak a képviselők tehetnek javaslatot.
      A 47/2010 számú önkrományzati határozat nyilvános kihirdetésével Gál Gábor mondta el a méltatásokat. (A kitüntetettek méltatása is meghallgatható az alul lévő linken.) Ebben az esztendőben Hajnis Imre nyugdíjas közalkalmazott, valamint a Hunyadi János Nyugállományúak Klubja, és a Városi Nyugdíjas Klub, mint közösségek kapták az elismerést. Átadására sorban szólították az érintetteket, illetve a klubok nevében Hangyási Janőné, és Kotroczó Balázs klubelnököket.
     Az ünnep színpadi része Kozák Katalin, Majer Szilvia és Majnik László (ifj) által alakotott tró műsorával ért véget. Majd a hagyományoknak megfelelően az intézmény előterében fényes lánggal világító gyertyákat vehettek magukhoz a résztvevők, és a ház előtti téren gyülekezve vettek részt azon a koszorúzáson, amely a 48-49-es történések rétsági eseményeinek állít emléket. Mert bizony vásorunkban is voltak jelentős csaták, anno. Szájbely Zsolt szavalata után a koszorúzók sorban helyezték el a tisztelet és emlékezés koszorúit az emléktáblánál. Ha nem ünneprontó, a tényszerűség kedvéért meg kell említeni, hogy kisebb számban, mint korábban. Valaha intézmények, pártok, társadalmi és civil szervezetek szervezetek szinte végeláthatatlan lista szerint, de még az országgyűlési képviselő(k) is koszorúztak. (Nem csak a 20 éves évfordulón!) Most a város koszorúját Mezőfi Zoltán és Gál Gábor helyezte el, az intézméynek nevében együttesen emlékezett Miklián Enikő, Holman Ferenc és Gyurcsikné Fekete Magdolna. Rajtuk kívül a helyi egyházak képviseletében közösen, a két nyugdíjas klub nevében koszorúztak, és egyetlen párt rótta le kegyeletét az emléktáblánál.
     Végülis az állapítható meg, hogy a lebonyolítást telintve egy jól szervezetett, évek óta kilakult hagyomány szerint méltó ünnepséggel emlékezett városunk a több mint másfélszáz évvel ezelőtti forradalmi eseményre. Mintegy félszáz képünk az ünnepi pillanatokat őrzik meg az utókornak.
GiK -
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-