Balassagyarmaton működő Komjáthy Jenő Isrodalmi Társaság immár 3 évtizede működik. Mondhatni sikeresen eredményesen fogja egybe az egykori megyszékhely és a távolabbi térség irodalmárait, művészeit. Szivesen közlünk riportot olyan értékteremtő, értékmegőrző tevékenységről, amit e közösség folytat, de más apropója is van a tudósítás közreadásának. Mert hiszen városunk és kistérségünk alkotói közül is sokan tagjai a művészeti csoportnak, és publikálnak is antológiájukban. Többen a Sapngár András Irodalmi Kör tagjai, Spangár díjas alkotók. Így hát nagy örömmel és köszönettel vettem Ketykó István részletes beszámolóját, és fotóit. Alább ezeket adjuk közre, az ezévben megjelent antológia előszavával.

2010. február 26-án délután a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár emeleti galériájában kezdődött a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság harminc éves születésnapi ünnepség sorozata. Ez alkalomból jelent meg a Röpke Ívek című szépirodalmi antológia jubileumi - immár tizedik -,  kötete is.
     Fél ötkor a Társaság képzőművész tagjainak kiállítását Szabó Endre újságíró - az Irodalmi és Képzőművészeti Társaság tagja - nyitotta meg.
     Meleg szavakkal méltatta a harminc évvel ezelőtti - akkor még Komjáthy Jenő Irodalmi Kör- megalakulásának körülményeit, majd megemlékezett az azóta már elhunyt tagokról. A kiállítást id. Telek Balázs tangóharmonika játéka tette még szívonalasabbá.
     Öt órakor a könyvtár kupolatermében gyülekeztek a látogatók a Röpke Ívek 2009 jubileumi antológia bemutatójára. Először az új antológia anyagából hallhattak a jelenlévők egy szép válogatást Csábi István Madách-díjas, Dénes Diána, Kosik Szilvia, valamit Oláh Zoltán előadásában.
     Az új kötetet Dr Szepes Erika irodalomtörténész ajánlotta a megjelentek figyelmébe. Kérte, hogy a jelenlévő szerzők jelezzék ittlétüket, hogy megismerhesse őket személyesen is... Sorra vette az antológiában szereplő szinte valamennyi alkotót és több szerző műveiből - köztük jómagamtól is - idézett.
     A jubileumi antológiába - 230 oldalon - harminckét író, költő, valamint négy képzőművész alkotásait válogatta be Ádám Tamás költő, szerkesztő, újságíró - valamennyi eddig megjelent Röpke Ívek szerkesztője, akinek öt verse olvasható a kötetben.
     A kötet megjelenését támogatta: Balassagyarmat Város Önkormányzata, Cserhát Print Nyomdaüzem Kft., Dr. Czudar Sándor, Holes Imre, Dr. Laczó József, Szabó Endre, Szomor József, Dr. Tományi Csaba és Dr. Varga József  A címlap Telek Balázs Tigrisbika című grafikájának felhasználásával készült. Kiadta a Madách Imre Városi Könyvtár, Balassagyarmat. Felelős kiadó: Pálinkás Katalin Tipográfia: Páhi Kata Nyomtatás: Cserhát Print Nyomdaüzem Kft., Balassagyarmat.
     Az antológia bemutató végén a gyermek könyvtárban terített asztal várta a megjelent vendégeket...
     Végül olvassák el Ádám Tamás szerkesztőnek a jubileumi antológiához írt Előszavát.

Vers-páfrány-szag, tintaillat

Az írás, a művészet e tájtól sohasem volt idegen. Óriások alkottak itt, hogy csak Balassit, Madáchot, Mikszáthot, Komjáthyt említsem. De a derékhad egyik-másik költője is hagyott maradandó, olvasható művet. Talán a levegőben van valami; vers-páfrány-szag, tintaillat. Meglehet, ez hatott, vagy más, de az biztos, hogy a hetvenes évek derekán újra éledezni kezdett a néha lángoló, néha csak parázsló irodalmi élet. Ketykó Pista ( kiemelés tőlem ) vetette fel a könyvtár akkori igazgatójának: jó lenne csokorba gyűjteni az írogató embereket. Drága jó Podlipszky Ervin bácsi azonnal megértette az idők szavát: felkutatta, összeverbuválta a „sereget”. Így alakult meg 1979. október 11-én, a régi könyvtár épületében a Komjáthy Jenő Irodalmi Társaság. A névválasztás ma már természetesnek tűnik (ki is lehetne más!?), mégsem volt egyszerű. Válogattunk. Csikász Pistának köszönhetjük a Komjáthy nevet. És ő mutatta be a társaságot a Honismereti Híradóban. Irodalmi műhely című dolgozatában hivatkozott a hagyo-mányokra, az új nemzedék tehetségére. Azt írta: „… mi is jelet kívánunk adni e városról, e vidékről, e tájról, ahol a hagyományok folytatóiként ezt kötelességnek kell éreznünk. Irodalmi híradás akarunk lenni a XX. század végéről, napjainknak, és a jövőnek.” Aztán elkezdődtek a műhelyfoglalkozások. Minden hónap harmadik csütörtökjén, a régi könyvtárban, este hatkor körbeültük a hosszúra rakott asztalokat. Majd’ minden¬ki hozott új szövegeket. Jórészt Csikász olvasta fel a műveket, bariton hangján. Nem is középiskolás fokon! Könnyű volt neki, hiszen előadóművészként is maradandót alko-tott. Na, azóta is kevesen adták elő olyan magas hőfokon a verseimet… Ízekre szedtük egymás munkáit, igazi műhelymunka folyt. Dr. Kerényi Ferenc iroda-lom¬történész írásban értékelte a beérkezett verseket, novellákat. Máig nem tudom felfogni ésszel, miért vállalta ezt a robotot egy kandidátus. Illetve értem, mert ismer-tem Ferit. Pályám elején sokat segítettek ezek a kritikák. Gondolom, másoknak is… A tizenötödik évforduló kapcsán megint csak Csikász Pistát idézem: „E társaság létrejötte sorsdöntő. Műveink az önfelolvasás légkörében, kegyetlen kritikai kereszttűzben avatódtak fel… Megdöbbentett: irodalmi életet kezdtem-kezdtünk élni. Őszinte önzetlen örömmel töltött el Ketykó István, Ádám Tamás, Kará-cson¬di Imre, Zonda Tamás önálló kötetének a megjelenése. A később kiírt költői versenyek, utazások író- olvasó-közönségtalálkozók lendületet adtak.” Hömpölygött minden. Leírni is nehéz azt a hangulatot: a szárnyalást, a kéziratok zizegését, a sóhajokat, a jelentőségteljes csendeket, a kurjantásokat, a letaglózó véleményeket. Jókat derültünk a képzavarokon. Gyenes Pista Gyöngyössolymosról, Szabó Endre a Homoki szőlőjéből, Karmann Jani Gal¬gagutáról hozta a bort. Endre felelt a vöröshagymáért és a zsíros kenyérért. Becsü¬le¬¬tére legyen mondva: sohasem hibázott e téren. T. Pataki Laci Salgótarjánból jött, bár közben Gyarmaton is lakott – szerkesztett bizonyos kiváló Gyarmati Naplót a rendszerváltás táján. Editke, a feleség fuvarozta a „Bogárral” a megyeszékhelyről. Laci elnyerte a Komjáthy-babérkoszorút. Most is hallom Görög és Onagy szócsatáját. Görög mondatait: „Te olyan hülye vagy helyből, mint más nekifutásból”. Görög nem sokat írt, de az kétségtelenül ütött. A következő könyvtárigazgató, Oroszlánné Mészáros Ágnes, és a legújabb, Pálinkás Katalin is felvállalta a társaságot. Nem annyira természetes ez; ennyi irodalmárt, képzőművészt egyben tartani –, atyavilág! Egyre többen lettünk; felvidéki magyar költők, írók is érkeztek, mint például Hrubík Béla vagy Csáky Károly. Persze itthonról is csapódtak hozzánk ifjú titánok, de kevés kivé¬teltől eltekintve, nem bírták a kemény kritikákat. Megsértődtek, elmaradoztak. Már akik..., mert e kötet is bizonyítja, hogy a legtehetségesebb fiatalok gyökeret eresz¬tettek. Kiváló festők, grafikusok, szobrászok, fotósok is csatlakoztak hozzánk. Ezért került a névbe az „és Művészeti” kapocs. Így lett teljes a kör. Réti Zoltánnal, Farkas Andrással, Csemniczky Zolival, Pénzes Gézával, Nagy Mártával, Karmann Jánossal, Szederkényi Attilával, Telekékkel. Felejthetetlenek a nyári alkotótáborok. Kelecsénypusztán ültünk a kastély lépcsőjén, Jobbágy Karcsi bácsi mesélt, egyre csak mesélt életről-halálról, orosz fogságáról. Diósjenőn Serfőző Simon szelíd hangján beszélt a versek születéséről. Bánkon Pet¬rőczi Éva az allúziókról értekezett, Zalán Tibi a szakmáról mondott érdekes dolgokat. Egy Hortobágyi Zoli kép is bejön: Bánk főutcáján ballagva kimagasodik az ember¬gyű¬rűből. Kezében marmonkanna, benne forrt a savanyú bor a nyári melegben. Az első antológiánk, a Bőrünkön a betűk 1987-ben jelent meg. Ekkortájt határoztuk el, hogy útjára indítjuk az új Röpke Ívek füzeteket. A címet Komjáthy Jenőtől kértük kölcsön. Negyedéves megjelenést terveztünk, de ebből nem lett semmi. Hosszú szü¬net után, antológia formájában indult újra a kiadvány. Évtizede minden évben megjelenik. Nem számoltam össze, de vagy száz könyv biztosan megjelent a társaság szerzőitől. Még akkor sem lebecsülendő ez, ha a mennyiség nem feltétlenül minőséget jelent. Régen még valamennyire igen… Ma már nem annyira. De jórészt vállalhatóak az életművek. Akadtak országos visszhangot kiváltó kötetek, és néhányan irodalmi és képzőművészeti életünk jeles szereplőivé váltak. Szétszéledtünk az országban, mégis visszajárunk. Igaz, más a közeg, nem kedvez a kor az irodalomnak, a képzőművészetnek. A műhelyfoglalkozások is el-elmaradoznak, egyre ritkábban találkozunk. Ettől persze még tesszük a dolgunk:?alkotunk, publiká-lunk, kiállítunk. Nagyok a veszteségeink. Elment Podlipszky Ervin, dr. Kerényi Ferenc, Jobbágy Károly, Farkas András, Szederkényi Attila, Kovács Alfonz, Merczel Erzsébet, Görög Imre, Lázár László, Csikász István, és most T. Pataki László. Te jó ég –, harminc év, kimondani is sok. Pedig csak egy sóhajtásnyi idő, pillanatnak tűnik. Menni kellene tovább, nekivágni az újabb harmincnak. Ki tudja, lesz-e erőnk…? Ilyen beteg világban nem lesz egyszerű.