Jövőre veled ugyanitt
-
Több színház színpadát több száz előadásban megjárt romantikus vígjátéknak tapsolhatott a közönség a művelődési központ színpadán. Az előadásban Bánfalvy Ági és Harmath Imre alakította a főszerepet. (Több meg nem is volt, az egyetlen szállodaportás is virtuális.)
      Bernard Slade darabja valóban remekmű. Ha sok hasonlót írnának, bizonyára többször lenne előadás Rétságon is. Miért is ilyen furcsa felvezetéssel kezdem e rövid tudósítást? Hát egyrészről azért, mert nem vagyok szinikritikus, tehát valamiféle színházi értékmérést nem tudnék jól elkövetni. Akkor inkább nem is csinálom. De amitől zseniális a mű maga. Két személy játszhatja egyetlen díszletben. Nem igényel különös hang és fénytechnikát, bonyolult építkezést. Egyet igényel: szinészi játékot! Ettől könnyen utaztatható, és kisebb szinpadokon is játszható. No ilyen kell nekünk. Emlékszem persze amikor ezen a színpadon Rómeó és Júliát játszottak (Trokán Péter és Papadimitru Atima) Svejket, Bolod Lányt, Tanítónőt, és sok sok más előadást. Csakhogy ezekhez kamionnyi díszlet és kellék külön hang és világítás kellett, hatalmas személyzettel. No meg az akkori kultúrpolitika, amely biztosította, hogy a drágán kiállítható darabot az intézmény elfogadható díj ellenében szerződtethesse. No ez már régen volt, azóta bizony számít, hogy mennyibe kerül egy előadás. Azt lehet mondani dicséretes, hogy az intézmény vállalkozott a bemutatóra. Olyan pénzügyi konstrukcióban, amellyel vállalható volt.
      Volt persze kockázata az itteni vendégjátéknak. Mert hát a darab az egy csoda! Remek ötletre épül, igazából kortalan, és rengeteg lehetőséget biztosít a szinések saját karaktereik szerinti jellemformálására. Mondhatni - ha nem sértem a szerzőt - ez egy kiváló bianco, amit mindenki úgy tölt ki ahogyan akar. Éppen ezért az egyik kockázat. Óhatatlan, hogy ma már klasszikusnak számító művészek előadásainak emléke elevenedjen meg, mint elvárás. De hát ez a bemutató nem azon darabok utánjátszása, hanem önálló produkció, ami sokmindenben mást adhat mint bármelyik rendezés. És a másik kockázat is ezzel függött össze. Rétságon már igen régen volt "igazi" szinházi előadás. A közönség elszokott ettől a műfajtól. A rendszeresen színházbajárók viszont szivesebben utaznak a fővárosba. Félő volt, hogy kevesen érzik úgy ide érdemes eljönni.
      Örömmel lehet azt mondani, hogy az aggodalmak megalapozatlanok voltak. Több mint kétszáz ember váltott jegyet az előadásra. (úgy is hogy a belépődíj a helyben megszokotthoz képest nem volt olcsó.) Remek előadásban a szinészek egyéniségét is beépítve a helyzet adta komikumot jól kihasználva valóban megjelent előttünk a két ember élete, akik 25 éven keresztül évente csak egyszer találkoznak. A közönség érezte a darabban a humort, de ahol volt a drámát is. Az előadás végén valóban szünni nem akaró tapssal köszönték meg az emlékezetes estét.
      Ha plagizálnék, magam is azt írnám, hogy "jövőre veled ugyanitt"... mármint hogy legyen máskor is színházi előadás, mert láthatóan élt ezen a szinpadon. De inkább azt mondanám, ne várjunk egy évet! Ha lehet, legyen színház, kamaraszínház, vagy más hasonló műfajú előadás e falak között.
     Pár képünk a bemutató pillanatait elevenítik fel. Jelenetről jelenetre, ahogyan telik el az első, az 5., a 10. és a további év. Remélem az egyes jelenetek hangulati változásait is sikerült elkapni.
GiK  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-