Útakadály a 2-esen - három disznót elütöttek
-
Miközben gyönyörködve várnánk, hogy a pár apró pehelyben hullani készülő hó valami igazi élményt jelent, a duruzsoló autómotorok mellett az országút aszfaltját szelő vezetők egyszer csak elterelő táblákra, rengeteg rendőkocsira, hosszantartó várakozásra kapják fel fejüket. Az esemény a 2-es úton a tolmácsi elágazásnál történt.
     Reggel 6 óra után pár perccel érkezett riasztaás a helyi rendőrkapitányságra, majd  hosszú ideig szinte állt a forgalom a 2-es ezen szakaszán. Később aztán a helyszínelés előrehaladtával mielőbb megodották, hogy ha egy-egy sávon, irányítva is, de mégis működhessen a forgalom ezen a nemzetközi forgalmat lebonyolító útvonalon, ahol a statisztikák szerint ezen a reggeli csúcsforgalomban akár 1000 jármű is megfordul egy óra alatt. Sajnos az intézkedéseket nemigen lehetett gyorsítani, így még 9 óra magasságában is lassításra lehetett számítani, de azért a forgalom komoly akadály nélkül folyamatossá vált.
      Ahogyan jöttem vissza a riportról, egy ismerősöm megkérdezte mi történt az ÖMV-nél. Mondom így "Elütöttek 3 disznót"... Erre a vicces válasz: "minek ehhez ekkora felhajtás. Nemsoká lesznek választások, majd újak kerülnek oda..." Ember, ez nem vicc! Tényleg három ártatlan állat vált ádozattá. Egy másik érdeklődő meg azt mondta. Mi történt mi történt? "Nézd meg a retsag.net-en, biztosra veszem nemsoká olvasható". Csak mosolyogtam magamban - nem ismert személyesen - de igaza van.
     A balesetben 3 autó megsérült, egyes alkatrészek szanaszét szóródtak. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de a kár pontos okának megállapítása, a felelőség tisztázása érdekében elengedhetetlen a pontos helyszínelés. Ez nem volt egyszerű feladat, látszik az úton mennyi nyomot kellett bekrétázni. A tolmácsi torkolatban 3 sávot is elfoglalt az eset.
      A kimúlt állatok tulajdonosát firtatták sokan. Nos a vizsgálat folyik, annak feladata egyértelműen tisztázni, hogy is szambázhatnak házisertések a tolmácsi elágazóban úgy hajnaltájban. Magunk nem prejudikálnánk, de a helyi lakosságnak bizonyára tuti tippje lenne arra nézve, kié is a 3 állat, és hogyan kerültek oda. Csupán az a szomorú, hogy nem egyedi esetről van szó, elbitangolt állatokkal ezen a környéken máskor is lehet találkozni. Csak a szerencsén múllott, hogy eddig komolyabb közlekedési baj nem következett be, de mi a garancia arra, hogy ezután sem lesz. No mindezt hagyjuk meg a hivatalos szerveknek, de tény, volt már feljelentés, tv riport, intézkedések sorozata az ügyeben - mármint ami összefüggésként sejthető - majdnem semmi eredménnyel.
      A három állat elég brutális kimúlásban részesült, közeli képeken ezt inkább nem mutatnánk. De a tumultusról, a szakszerű rendőri intézkedésről, és egyáltalán az esetről tudósítanak a képek.
 GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-