Az óvodában már járt a Mikulás


Az óvodások egyik legnagyobb készüléssel és izgalommal várt programja a Télapó bácsi érkezése. Ahogyan körbenézünk a folyosókon, a csoportszobákban látható az alkalomra készült díszítésekből, hogy már régóta várják ezt a napot az óvodapedagógusok, de legfőképpen a gyerekek. Ugyan a naptár és a hagyomány szerint szombaton este kell a ragyogóra fényesített cipőcskéket kirakni az ablakba, hogy 6-án reggelre kinek-kinek érdeme szerint kellemes meglepetésben, vagy éppen dorgáló virgácsban legyen része. Mivel amúgy is sok dolga van a Mikulásnak, már pénteken reggel elkezdte útját.
      Találkoztam is vele, amint mentem a Mikszáth utca felé. No gondoltam jó lesz sietni, mert biztos a gyermekek számára van megtöltve a zsákja mindenféle ajándékkal. Hát ha fagodtam volna, nyertem volna. Tényleg az óvódába igyekezett...
      A gyermekek meg kipirult arccal és nagy izgalommal várták a mese megelevenédését, hiszen ebben a korban még a valóság is egyféle meseszerű történet, de a mese pedig élő valóság. Az aulában berendezett padsorokra sorra érkeztek a csoportszobákból a kisebb és nagyobb gyerekek. Elől a legkisebbek foglaltak helyet, hátrább akik már a következő télapó ünnepet az iskolában fogját eltölteni. Hogy jó kedvében legyen a megérkező szakállas öregember, az óvónők kis jelenetet mutattak be. Majd amikor megszólalt a csengőszó, lassú, komótos léptekkel megérkezett a terembe is a Télapó.
      Köszöntve a gyerekeket, minden csoporthoz szólt pár szót. Az óvodások meg az erre az alkalomra tanult énekes verses műsorszámmal üdvözölték a vöröskabátos, fehérszakállas jóságos apókát. Amint minden csoport bemutatkozott, a Télapó kérte, hogy a gyerekek egyenként jöjjenek elé, és mindenkinek egy-egy ajándékcsomagot adott át. Bizony mindenkinek! Annyi kép nincs, hogy az összes ajándokozottat itt megörökítsük, de elmondhatom, hogy még az ovónőket is meglepte, hogy őket is szólította a messze földről érkezett ajándékosztó.
      Egy nagyon szép délelőttel köszöntötték a decembert, a gyerekek arcára mosolyt csaló játékos ünnepet, a karácsonyvárást és a rövidesen fehér hóval beköszöntő telet az óvodában. Pár képünk a teljesség igénye nélkül enged bepillantást az esemény folyásába.

 GiK  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-