Szigorítás a közlekedésben - magasabb bírságok


A hiradásokból már tudhattuk, hogy a kormány szándéka a kozlekedési szabálysértéseket szigorúbban büntetni. December végén meg is jelent a vonatkozó kormányrendelet, amely konkrét összegeket rendel például a sebességtúllépéshez. A január 1-től életbe lépő előírás szerint láthatóan igen jelentősen megugrottak a büntetések.

Kinek jó ez? 
     Feltehetően jó lesz a szabályosan közlekedők többségének, mert valószínűleg normálisabb keretek között folyik majd közútjainkon a forgalom. Nem lesz jó azoknak, akik szabálytalankodnak. Azoknak sem akik csak nem figyelnek az kilométerórára, a sebességkorlátozást jelző táblára és kismértékben túllépik a sebességet. Sokkal többet kell fizetniük, mint eddig. Lehet, hogy jó lesz az államkasszának, mert biztosan több bevételt remélnek ettől az intézkedéstől, bár véleményem szerint nem a bevétel, hanem a normális közlekedés lenne a cél.
     Itt egy táblázatot is mellékelünk, amely a rendeleten alapszik, de sokkal jobban megmutatja, mennyit is kell fizetni egy-egy sebességtúllépésért. A táblázat itt megnyitható >>>
     Jól látható, hogy aki például Rétság belterületén elhelyezett "40-es" korlátozó táblánál kicsit jobban lép a gázra (vagy kicsit jobban nem veszi le lábát a pedálról) és mondjuk 61 km-t mérnek gépkocsijára, 40000 forintos csekkre számíthat. Ha viszont például a diósjenői elágazás előtti 60 kilomáteres korlátozást hagyna figyelmen kívül és a dombtetőn 92-vel fotózzák le, 60000 forinttal könnyítik meg a péztárcáját. Pedig ezek a sajnálatosan rossz hézköznapi közlekedési gyakorlatban mindennapos figyelmetlenségnek, kisebb senbességtúllépésnek vélték sokan eddig. Érdemes meggondolni! No arról már nem is beszélek, hogy ha valaki - sajnos előfordul - városunk központján, ahol 40 km-es korlátozás van érvényben és mondjuk 100 felett robog át a főúton 300 ezer forintos büntetésre számíthat.

Néhány jelentős változás a korábbiakhoz képest
     A rendelet szövegét áttekintve van néhány dolog, ami eltér a korábbi gyakorlattól. Elsőként mindjárt az, hogy taxatíve megállapítja, hogy az adott sebességtúllépésre mekkora összeget kell kiszabni. Megszűnt tehát az intézkedő mérlegelési joga, hogy a 100-as tempót nagyon 100-nak, vagy kicsit 100-nak értékelje. Ugyan eddig is voltak szabályok a túllépési sávonként megállapítható összegek alsó és felső határáról, most ez végképp megszűnt. Úgy tűnik, amennyit mutat a fénykép, annyit kell fizetni, e tekintetben nincs mérlegelés.
     Új elem, hogy a rendelet 12. §-a szerint a sebességmérést nem csak a rendőrség, hanem - gyakorlatilag bárki - arra alkalmas eszközzel, engedéllyel rendelkező cég, vagy magánszemély is végezhet. Az teljesen rendjénvaló, hogy ez a "szolgáltatás" igen szigorú feltételekhez van kötve, azonban ezek után egyáltalán nem lesz elegendő a szembejövő gépkocsivezetőkkel szolidaritást vállaló söfőröknek villogni, ha rendőrautót, vagy egyenruhásokkal körbevett mérőkocsit látnak. Mert ennek alapján akár egy útépítőkocsinak feltűnő, munkásruhában az út szélén álló, vagy bármely civil gépkocsiban elhelyezett mérőeszköz rögzítheti a sebességet. (Az álcázásnak vannak persze jogszabályi korlátai, erre most nem térek ki) De az biztos, hogy megszaporodnak majd a "civil" sebességmérők, és könnyen lehet, hogy éppen a rendőrség e tevékenységéből von ki embereket, gépkocsikat. A sebességmérő pedig elkészíti a képet - hitelesített eszközzel - átadja a hatóságnak, és onnantól nincs apelláta. Amennyit a kép mutat, fizetni kell. (Nem feltétlen lesz megállítás, mert egy más szabály szerint a fotó alapján valakinek úgyis fizetnie kell.) Így aztán megeshet, hogy valaki hóvégén kap 4-5 borítékot jó pár százezer forintnyi csekkel, pedig "csak" néhány alkalommal fotózták le gyorshajtásért.
     Van még néhány tarifa a természetvédelmi területen való járműhasználat, pl. védett erdőben quadozás, stb tekintetében is. Ezek is húzós tételek.

Érdemes hát betartani a szabályokat!
    Azt csak remélni lehet, hogy a szigorúság egyaránt fog vonatkozni minden szabálytalan gépkocsivezetőre. Remélni lehet, hogy a diósjenői dombtetőn 130-cal záróvonalon átrobogó luxus vagy sportautók ugyanúgy lencsevégre és büntetésre kerülnek, mint a határt kicsivel túllépő Wartburgok, Suzukik, és más kiasautók. Tehát, hogy a szabály mindenkire egyaránt vonatkozik! Mert csak akkor van értelme! Ha a kisembereket büntetik, a nagyoknak mindent szabad, akkor ugyanis semmi nem fog változni az utakon, sőt nő a balesetveszély.

Lesz-e változás?
    Arról persze megoszlanak a vélemények, hogy a magasabb bírság valóban visszatartó erő lesz-e a gyorshajtás és egyéb szabálysértések tekintetében. Vannak vélemények, amely szerint semmi nem fog változni, csupán az államkassza lesz jobban feltöltve az "önkéntesen vállalt" adóval. Mások véleménye szerint csak akkor lesz értelme, ha rendszeres lesz az ellenőrzés, és nem lehet abban bízni, hogy havi egy-két ellenőrzést valahogyan ki lehet bekkelni és máskor meg szabad száguldozni. Úgy tűnik, hogy a mérésre jogosultak körének bűvülése következtében gyakoribb lesz az ellenőrzés.
    Mindenesetre abban már nem lehet bízni, hogy sok-sok úton megúszott gyorhajtás mellett egyszer elkapnak valakit, akkor azt a "mellényzsebből" kifizeti. Mert ezek a bírságok bizony elég húzósak még az ilyenféle szerencsevadászoknak is.

És mit vár el az autós?
     Igen, a rendelet nem szól a közlekedés másik oldaláról. Nevezetesen, hogy az úttest és részei legyenek alkalmasak a közlekedésre. Ez alatt nemcsak az értendő, hogy ne legyen otrombán és veszélyesen kátyús hanem hogy a táblák legyen jól látható helyen kitéve, ne legyenek felismerhetetlenségig elfakulva, ne lógjon rájuk fák lombja, ne legyen ellentmondásos kihelyezés, és más hasonló dolgok miatt ne kerüljenek szabálytalanság helyzetébe járművezetők. Tehát legyenek egyértelműek és betarthatók a jelzések. Ne mondja senki, hogy ezen a téren minden rendben van! Csak remélni lehet, hogy a kiszabott bírságból az ilyen ellentmondásos helyzetek megszűntetésre is futja, hiszen a rendeletben az is benne van, mire kell költeni a befolyt bírságpént.

A képek illusztrációk:
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-