Korszerű járóbetegellátó központ Rétságon


Tegnap az Országgyűlésben Gyurcsány Ferenc évértékelő-programalkotó beszédében figyeltünk fel egy városunkat érintő bejelentésre.
      Az egészségügy átalakításával kapcsolatos gondolatsorban kifejtette, hogy a reform nem csak a kórházak lehetőségeinek szűkítése, hanem más területeken pedig fejelsztést is jelent. Például azt, hogy a betegnek ne kelljen feltétlenül kórházba kerülni olyan betegséggel, amelyet egy korszerűen felszerelt járóbetegellátó központban helyben is lehet diagnosztizálni,.meg lehet oldani, ellátni, kezelni. Ez jó a betegnek mert utazás és időveszteség nélkül kaphat ellátást, és jó az egészségügynek is, mert költséghatékonyabban lehet sziínvonalas ellátást biztosítani.
      Konkrétan felsorolt 15 olyan kistérséget, ahol a kormány tervei között rövid távon szerepel egy korszerű járóbeteg-ellátó központ kialakítása. A felsorolásban Rétság neve is elhangzott.
      Kár, hogy erről a városban nem sokan tudnak. Úgy tűnik ez nem egy alulról jövő kezdeményezés, nem arról van szó, hogy a város vezetői elképezelésekkel bombázzák a kormányt, hanem arról, hogy a tervszerű fejlesztés részeként kormányzati akaratból teremtenek pénzügyi forrásokat a kistérségek - és közöttük a rétsági kistérség - egészségügyi fejlesztésére.
     Az elhatározás alapjait egy szakanyagban találtam meg röviden összefoglalva: "A magyar egészségügyi ellátórendszer struktúrája nagymértékben kórház-centrikus; az alapellátásban és a járóbeteg-szakellátásban ellátott betegek száma és aránya jelentősen alatta marad az elvárhatónak: a fekvőbeteg ellátásban kezelt betegek mintegy 15-25%-a a költséghatékonyabb járóbeteg-ellátásban is ellátható lenne. Többnyire hiányoznak a prevenció és az utókezelés feltételei, a modern eljárások – mint például az egynapos sebészet, korszerű diagnosztika – elterjedtsége alacsony, a háziorvosok nem tudják betölteni betegirányító, „kapuőri” szerepüket, jelentősen csökkentve az ellátórendszer hatékonyságát."
      A Dr Szájbely Ernőtől, a város intézményvezető főorvosától megtudtam, hogy az elképzelésekről hallott, de kokrét tervek még nincsenek kész. A program a kórházak szerepkörének átalkításával együtt, az ott felszabaduló ágyszámok fnanszírozását helyezi át a járóbetegellátás céljaira, így Rétság fejlesztésére is. Tehát nem vonnak ki tőkét az egészségügyből, hanem más rendszerben fejlesztik, mint eddig. És ez esetben ez a történet városunk térségközponi szerepének megerősödéséhez, és a város fejlesztéséhez vezet, kormányzati akaratból.
      Arra a kérdésemre, hogy hol lesz ez az ellátóközpont, és hogyan is kell elképzelni, Dr. Szájbely Ernő intézményzevezető főorvos elmodta, hogy erről még korai lenne beszélni. A terv egy teljesen új központ létesítését jelenti - akár több 100 millió forintos nagyságrenddel - mert a jelenlegi egészségügyi központben elképzelhetetlen olyan mértékű fejlesztés, hogy megvalósíthassa a programot. De - mint mondta - erről még korai beszélni, hiszen a konkrétumok a következő hónapokban lesznek rögzítve, és a fejlesztés is néhány éven belül valósulhat meg.
     Az említett kormányfői beszéd és az arra adott válaszok csak pénteken lesznek olvashatók az Országgyűlés jegyzőkönyvében, akkor feltüntetjük a linket is. Addig a miniszterelnök honlapjáról elolvashatják a beszédet és az említett részt.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-