A rétsági operettkirály:
Fényes Szabolcs II.
A Rétságon készült világsiker: Maya
1931 nyarán Harmath (eredetileg
Hartmann) Imre, a sikeres szövegíró állított be az Operettszínház igazgatói
irodájába. Ő már hírneves szerző volt ekkor, hiszen számos könnyű fajsúlyú
színmű, kabaré-vers, kuplé- és dalszöveg tette őt népszerűvé. Mint mondta,
egy remekbe sikerült librettót hozott, s hozzá egy új Strausst fedezett
fel.
Az igazgató
e lelkes bevezető után igencsak meglepődött, mikor belépett a beharangozott
zeneszerző: - Hiszen ez egy gyerek!
Aggodalma
azonban percek alatt elszállt, mikor a "közepes végzettségű maturáns, a
rövidnadrágból csak nemrégiben kinőtt zeneszerző, minden fölszólítás nélkül,
leül a zongorához, és keze alól már ömlik a dallam: induló, nagyária, szerelmi
vallomás, pattogó tánc. Ez már nem is zongora: zenekar, olyan fénylő ifjúi
hangszerekkel, hogy derűjük, sugárzásuk egyszeriben betölti a szobát".
Az igazgató
a színház elérhető teljes személyzetét az irodájába rendelte, csodát látni.
Gál György Sándor így folytatja az
eset leírását: "Nem mindennapi tünemény ez a fiatalember. A színházi rutin
az ilyen bemutatkozás után kötelezően írja elő, hogy hangszerelőről kell
gondoskodni, mert ezek a gyerektitánok nemigen értenek az orkesztráláshoz.
Még az idősebbek se nagyon. De hát a direktor úrnak leesik az álla, mert
a gyerekember teljesen komplett partitúrát hozott magával. A vezérkönyv
olyan igényes, hogy valaki feldobja a kérdést: vajon egy átlagos operettkarmester
bírja-e szuflával ezt a már-már operai színvonalú muzsikát?"
Az Operettszínház
élgárdája kapta meg a szerepeket. A primadonnát Honthy Hanna játszotta.
Lóránth Vilmos azzal győzte meg őt, hogy vállalja el, hogy azt mondta neki:
talán ez lesz a legnagyobb siker, ami valaha a kezünkben volt. Igaza lett.
A december 10-i világpremiert, február 4-én már a századik előadás sikere
követte.
Bilicsi Tivadar a következő történetet jegyezte fel a primadonnára emlékezve:
- 1932-ben a Maya című nagy sikerű operettben kerültem újra össze vele.
Fergeteges sikert aratott a darab - Honthyval az élén. A századik előadás
után baráti vacsora volt a lakásán. A színpadon jelenésre várva odaintett
magához, és bizalmasan közölte velem, hogy néhányunkat az előadás után
meghív vacsorára. Én a nagy kitüntetéstől meghatva lehajoltam, hogy kezet
csókoljak neki, de ez olyan szerencsétlenül sikerült, hogy a hirtelen lehajlás
közben keménykalapom peremével orron vágtam. Eleredt az orra vére. Rohantam
orvosért, aki gyorsan egy kis tamponnal elállította a vérzést, és ő folytatta
a szereplését. Na, gondoltam, Honthy sem hív meg többé vacsorára. De nem
így történt."
A Maya valóban
világsiker lett. Tizenkét országban adták elő. Pedig ez az operett már
nem a korábban megszokott darabok felhőtlen égboltját mutatja be. A drámai
fordulatokkal tarkított história, mellé olyan igényes zene párosult, mely
egyszerűen nem bírja el, egyenesen nem engedi meg, hogy a párbeszéd alázuhanjon
a prózáig.
ĺme a történet
keresztmetszete:
"Egy angol
milliomos fia hajnali részegségében legjobb barátját lövi agyon. A gyilkos
az idegenlégiónál keres menedéket. Itt, Tangerben ismerkedik meg Mayával,
a csodálatosan szép táncosnővel, aki hozzásegíti a fiatalembert, hogy megszökjék
a szaharai pokolból. Az üldözők már a szökevény nyomában vannak, de Maya
- a nyomozás éppen az éjszakai mulatóban folyik - magára vonja a figyelmet.
Táncol, és ez a néhány pillanat, mely az üldözőt szinte odaszegezi a mulató
padlójához, elegendő ahhoz, hogy a tenger felől megszólaljon a jel: a menekülő
már biztonságban van, a mentőhajó fedélzetén.
Tanger után
Párizsba röpít a mese. Maya már világhírű táncosnő. Az ifjú milliomos is
vígan éli világát. Kiderül, hogy állítólagos áldozatának kutyabaja. A pisztolygolyó
egyetlen hajszálában sem tett kárt. Kis bonyodalom: a fiatalember nem úgy
viselkedik megmentőjével szemben, mint ahogy az operettmorál szerint kívánatos,
de hát mindez pillanatnyi késedelmet jelent csupán. A szerelmesek - olyan
biztonsággal, mint ahogy a fémgolyó és a mágnes találkozik - egymásra lelnek,
s örök boldogságban egyesíti őket az áradó zene, no meg a trükkös szövegkönyv."
Fényes Szabolcs
így vallott önmagáról, mikor 1967-ben a Maya szabadtéri bemutatójára készültek:
"Mit is írhatnék harmincöt éves zeneszerzői jubileumomra? Talán csak ennyit:
meggyőződésem, hogy a zenének, különösen a könnyű zenének, amellyel az
életem összefonódott, a melódia lelke, a világa, az anyanyelve. A melódia
a zenének ¦ hogy is mondjam csak ¦ humánuma. Dallamától emberi a muzsika."
V.J.
|