1985-ben született. A diósjenői általános iskolában ismerkedett meg Dovák B. József irányítása alatt a különböző képzőművészeti technikákkal. 
     Korosztályának számos szakmai pályázatán vett részt. Középiskolai tanulmányait a budapesti Török Pál utcai Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte üvegműves szakon Vida Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas üvegtervező művész növendékeként. Jelenleg Budapesten él, s a tanítóképző főiskola hallgatója. Első önálló – fényképekből és festményekből álló - kiállítását Budapesten, az ELTE Tanítóképző Főiskoláján rendezték meg. Rétsági bemutatkozására néhány üvegműves alkotását is elhozta.
     A fény és az árnyék viszonya mindig is foglalkoztatta. Ennek játékát láthatjuk legtöbb felvételén. A lemenő nap, az ablakon átszűrődő, a jégvirágon megtörő, a tárgyakról visszatükröződő fény újból és újból előkerül felvételein.
    Az alábbiakban, Dr. Végh Károly irodalomtörténésznek, a Petőfi Irodalmi Múzeum marketing igazgatójának megnyitó soraiból idézünk néhány gondolatot.
    "Gyakran sétálok én is fényképezőgéppel a kezemben. A digitális technika beférkőzött mindennapjainkba. Már-már felelőtlenül száz és ezerszámra reprodukáljuk a világot. Ömlenek a képek, futunk, újabb ezer kép, már meg sem nézzük őket, rohanunk, fényképezünk, és nem látjuk a világot.
    A jó fotográfia valami egészen más. Felfedez, és valami újat teremt. A legfontosabb itt nem technika, hanem az, hogy én hogyan látom a világot, mit látok meg belőle, fel tudom-e újra fedezni azt. A kulcsszó a fényképnél nem a látványban van, hanem az alkotóban van. Aki meglát és felfedez, és egyben teremt is egy újabb és újabb valóságot. A lényeg soha nem a technikában, a pixelek számában van, hanem az emberben és annak látásmódjában. A lényeg bennem van.
    Végh Borbála (Borika) fényképeinek titka az, hogy ő már egy szuverén belső világot teremtett magának. Az, hogy hogyan gondolkodik, mit tart fontosnak. Hogy ezt nekünk bemutassa, persze technika is kell hozzá, de nem ez a legfontosabb. Az eszköz, az alkalmazott média nagyon sokféle lehet: fénykép, üveg, festmény, grafika.
    Ekkor már csokorba foghatjuk a látvány egyes elemeit, de az egészet megfejteni úgysem tudjuk: mindenkinek mást- és mást mondhat, újabb és újabb gondolatokat indíthat el.
A képek legtöbbjén az ellenfény tör utat magának, átszűrődik a fák lombján, betör az ablakon, megszűnik, vagy újra éled, kontrasztként a sötét harcol vele. Virág, faág fekete háttérrel. Fény jégvirágon átszűrve, megtörve. Fény akkor is, ha csak ennyi ereje van, hogy valaminek a sziluettjét éppen csak kiemeli és megrajzolja. 
    Az ipari tájban vonat robog, sínek futnak, daruk emelkednek a magasba. A kompozíció kerül itt a középpontba. A konstruált világ és a természet kontrasztja.
A mikrovilág újabb felfedezni valót rejt: látványt, faktúrát, ritmust. Szinte festménnyé nemesedik a lecsapódó pára, a lefutó vízcsepp. Itt látszik legjobban beigazolva az, amit mondani próbálok a fényképek kapcsán, hogy ezerféle világ vesz bennünket körül, a sajátos látásmód, az alkotón, az énen átszűrődő újrateremtés teszi képpé azt. Ez a képesség és lehetőség van meg Végh Borbálában. Fény-képet tud teremteni. Lám a lehullott, beteg, rothadásnak ítélt almák is esztétikumot tudnak hordozni, ha értő szem meglátja bennük a kép lehetőségét.
    Külön érdemes műveinek a kompozícióját megfigyelni: sajátos, egyéni látásmódja itt is megmutatkozik. A fény gyakran középről érkezik, szinte utat tör magának, a sötétség meg körbeöleli azt. Vajon melyik győz? És mintha a horizont is legtöbbször alulra kerülne, fölötte a tér van, a tágasság, a felhők. Az árnyékok is hangsúlyt kapnak ebben a világban, ahogy a macskák indulnak puha lépteikkel … Persze kérdéseim is lennének Borikához: vajon hol vannak az emberek, hisz ők szinte csak jelzésszerűen vannak jelen? De lehet, hogy azok már egy másik kiállítás képei lesznek.
    A kiállítás így is a mondanivalók sokaságával küzd. Már nem nevezném a tehetség útkeresésének, sokkal inkább a bőség zavarának. Nyílhat még nagyon sokfelé ez a világ, ez a látásmód. Ezért is vannak itt, a fotók mellett üvegek, festmények, rajok is. Mind, mind kibontásra, továbbgondolásra való szuverén világ lehet. A közös most bennük az alkotó személye, az ő sokoldalú – lehet hogy az utakat még kereső – de már sajátos látásmódot hordozó, valódi kép és formateremtő tehetsége."