Esztergomi érsek, bíboros, Magyarország hercegprímása, legitimista politikus. Szombathelyen végezte a teológiát, 1915. június 12-én szentelték pappá. A Tanácsköztársaság idején kiutasították Zala vármegyéből. 1919. október 1-től zalaegerszegi plébános, férfi- és női zárdát, iskolákat, egyesületeket, nyomdát alapított. Címzetes apát (1924), pápai prelátus (1937). 
     1944. márciustól veszprémi püspök. Apor Vilmos, Shvoy Lajos püspökkel, Kelemen Krizosztom főapáttal közös emlékiratban Szálasihoz folyamodott, hogy ne tegye ki a Dunántúlt az utóvédharcok pusztításainak. A nyilasok ezért 1944. november végén Sopronkőhidán bebörtönözték, ahonnan 1945. március végén a csendőr fegyőrség megszökésekor szabadult. XII. Pius pápa 1945-ben esztergomi érsekké nevezte ki Az 1945-ös nemzetgyűlési választások ügyében a püspöki karral együtt körlevelet adott ki, mely ellen a koalíció pártjai tiltakoztak. 1946-ban nevezték ki bíborossá. Ellenezte a népi demokratikus reformokat, különösen az iskolák államosítását. Hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmények vádjával 1948 decemberében letartóztatták; a népbíróság tanácsa koncepciós perben életfogytiglani fegyházra ítélte, azonban egészségi állapotára való tekintettel egy idő után a felsőpetényi püspöki nyaralóban tartották házi őrizetben.
Felsőpetényben a hatalmas parkban álló egykori főúri kastélyban a szöges drótkerítésen belül 15 gépfegyverrel és golyószóróval felszerelt politikai rendőr és három farkaskutya vigyázott a "vendég"-nek nyilvánított két rabfőpapra. 
     A felügyelet szigorítását bizonyította az is, hogy az előtérben, amelyre a szobáik nyíltak, éjjel-nappal őrség tartózkodott és a sétaidejüket is úgy osztották be, hogy egymással ne találkozhassanak. Még a takarítást végző és az ételt felszolgáló személyzet tagjai is csak rendőr kíséretében léphettek be a szobáikba. A Bíborost két ízben meglátogató Borbála asszony is csak ellenőr jelenlétében beszélhetett a fiával. 
     Egyébként azonban a hangnem, amelyet a parancsnok, a gondnok és az őrség vele szemben használt, korrekt és udvarias volt. Még újságokat is bocsátottak a rendelkezésére. 
Ezekből az újságokból értesült arról, hogy Rákosi megbukott. A helyét azonban a főtitkári székben az ugyancsak régi sztalinista Gerő Ernő foglalta el, aki szintén csak apró engedményekre volt hajlandó. A Rákosi bukásán felbátorodott nép ezzel szemben rendszerváltozást követelt. Közben egyre-másra érkeztek a kastélyba a fővárosból párt-és kormánymegbízottak, hogy a két főpappal külön-külön tárgyalásokat folytassanak. 

Ezeknek a tárgyalásoknak az eredményeként Grősz érsek amnesztiát kapott és egyházmegyéje vezetését is átvehette azzal a feltétellel, hogy működésében az elhunyt Czapik egri érsek koegzisztenciás politikájának a példáját fogja követni. A pesti kiküldöttek a Kardinálisnak is felajánlották az amnesztiát és megcsillogtatták előtte az Esztergomba való visszatérés lehetőségét is. Ő azonban mindegyikkel közölte, hogy nem feltételekhez kötött kegyelmet kér, hanem feltételnélküli rehabilitációt követel. ,,Megingathatatlanná vált elhatározásom, -- írja -- hogy a rabhalál vagy megalkuvó szabadulás alternatívájában az elsőt választom.'' Ezen az elhatározásán az udvari papként szolgálatára álló Tóth János plébános jóakaratú megjegyzése sem tudott változtatni, aki úgy vélte, hogy a csak-amnesztia formájában kínálkozó szabadulási lehetőséget is meg kellene ragadni.  Akkor még egyikük sem sejthette, hogy hamarosan jelentkezni fog egy harmadik lehetőség is. Ez a harmadik lehetőség az 1956. október 23-án kitört forradalom volt.       A fogoly bíboros a másnap reggel miséje előtt hozzá lélekszakadva berohanó plébánostól értesült arról, hogy "Pesten kitört a forradalom!"

Emléktábla a felsőpetényi kastély falán

Mindsznty dombormű a rétsági emlékfalon	A rétsági Mindszenty emlékmű