HANGADÓ
2006. SZEPTEMBER 

Templomfelújítás

Rétságon a közelmúlt egyik legjelentősebb eseménye volt a megszépült római katolikus templom átadási ünnepsége. Bárki elhalad mellette, rátekintve megállapíthatja, hogy városunk temploma emberemlékezet óta nem volt ilyen szép. 
     A felújított épületet  Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök áldotta meg. Az ünnepség előtt kértük meg Bencsik Tibor atyát, hogy foglalja össze, mi mindent sikerült megvalósítani a munkálatok során.
     - Nagyon örülünk, hogy a rétsági Szent András plébániatemplom külsejében teljesen megszépült, megújult. Januárban az egyháztestületi gyűlés alkalmával döntöttünk arról, hogy még ebben az évben nekifogunk a feladatnak. Húsvét ünnepe után, húsvét keddjén el is tudtuk kezdeni. A legfontosabb az volt, hogy teljesen új tetőszerkezetet kapjon a plébániatemplom. Az adatok szerint nyolcvan évvel ezelőtt volt hasonló felújítás, renoválás. A tetőszerkezethez hozzá tartozik a toronysisak. Talán ez volt a legsiralmasabb állapotban. Ezzel együtt megcéloztuk a toronyóra újbóli működésbe hozását is. Hála Istennek ez is megvalósult. E téren még hátra van – megtudva Vályi Huba órásmestertől, hogy ez az óra kiütős volt – hogy ezt is visszaállítsuk, de ez majd az elkövetkezendő évek feladata, amennyiben lesz rá anyagi fedezetünk.
     Minden munkálat hozta magával a következő feladatot. Sorra került a templom külső homlokzatának felújítása is, melynél igyekeztünk a barokk jelleget erősíteni. Ezek után már nem maradhatott el a templomkertben a tereprendezés és a csapadékvíz elvezetésének megoldása. E nélkül ugyanis hamarosan ismét az elmúlt állapotába került volna a templomunk. 
     Mindenképpen meg kell említenünk, hogy új ablakokat kapott a szentély és az oldalsó hajók. 
     - Tervezik a munkálatok folytatását?
     - Az ősz folyamán lehetséges a templomkert parkosítása, s távlatokban reánk vár a továbbiakban a templomunk belső felújítása.
     - Megújult a templomkert feszülete is.
     - Mintegy két évvel ezelőtt ledőlt a megrepedt kereszt. Kaptunk a felújításához támogatást, így az 1916-ban készült talapzatra egy felújított kerülhetett.
     - Milyen anyagi kereteket kívánt meg ez a példás összefogás eredményeként megszépült templom?
     - Összességében mintegy tizenkétmillióba került a külső felújítás. Ebből a legnagyobb részt az egyházközség vállalta fel. Az elmúlt évek gyűjtését és a Rétsági Templomért Alapítvány forrásait fordítottuk erre. Nagymértékben hozzájárult a költségekhez a püspök úr is, s a helyi önkormányzat pedig egymillió forintos támogatást nyújtott. Mindenkinek köszönjük az anyagi támogatást, s azoknak is köszönettel tartozunk, akik munkájukkal segítették a megvalósulást. Mindazoknak, kik bármilyen módon hozzájárultak, hogy ez a számunkra nagyon fontos és nagyon kedves templom mára ilyen szép külsőt ölthetett.
     A templom újbóli megáldására egy bensőséges ünnepi szentmise keretében került sor, melyet Őexcellenciája Beer Miklós váci püspök celebrált. A jeles vendég elmondta,  hogy  ezen ünnepi alkalommal látogatott el hivatalosan első alkalommal Rétságra, eleget téve az egyházközség meghívásának. Mindvégig érdeklődéssel figyelte az építés menetét, valahányszor Rétságon keresztül vezetett az útja.

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-