HANGADÓ
2006. SZEPTEMBER 

Szent István királyunk ünnepén


Az ünnepi program a templomkertben kezdődött, hol Bencsik Tibor atya, egyházközségi kormányzó celebrált misét. Az ünnepi kenyéráldást követően Mezőfi Zoltán, Rétság város polgármestere szegte meg az új kenyeret, s népviseletbe öltözött ifjak segédkeztek a szétosztásban.
     A szórakoztató program a hagyományoknak megfelelően a Nagyparkolóban kezdődött késő délután. Felléptek a Rák Orsi Stúdió, valamint a Lajtorja Néptánciskola rétsági tagozatának növendékei.  A néptáncosok vezetőjének – Kozák Katalinnak – éneke ezúttal is a program egyik fénypontja volt. Az est sztárvendége Soltész Rezső volt. Fellépése sokakat vonzott a színpad elé. A népszerű énekest három tehetséges ifjú hölgy – Mészáros Szilvia, Győrffy Anna és Simon Edina – követte. Műsorukon ismert táncdalok és musical-részletek hangzottak el. Sokan várták a rétsági táncosokból álló Arabica Hastánccsoport bemutatkozását. Nagy sikerű programjukat követően azonban a hirtelen feltámadt viharos szél és eső megzavarta a programot. Az eső csillapodtával ugyan még sor kerülhetett a tervezett tűzijátékra - többszázan tértek vissza ennek megtekintésére – de az utcabálra, melyhez a Moonlight együttes szolgáltatott volna zenét, már nem kerülhetett sor.
Képes összeállításunk a 6. oldalon látható.

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-