Különleges osztálytalálkozó zajlott le Rétságon a közelmúltban. Majd húsz évvel ezelőtt egy főiskolás osztály felvétellel nyert a műszaki egyetemre, ám tanulmányaik megkezdése előtt egy évet sorkatonaként le kellett leszolgálniuk. A sors úgy hozta, hogy legtöbbjüknek ez egy év kényszerű rétsági katonáskodást jelentett.
     A katonaság mindenkinek egy életre szóló élményt jelent. Olyan barátságok szövődnek, melyek végigkísérik az embert az egész későbbi életpályáján. Ezt igazolja ez az alkalom is, mikor két évtized múltán visszatért szinte az egész osztály kiskatonasága színhelyére. Húsz év alatt az emlékek megszépülnek, már csak a barátság, a „jó heccek” emléke él. S az összetartás. Összekötötte őket az akkori sorállományúak által kissé kivételezettnek tartott helyzet, hiszen a „táposoknak” csak egy évet kellett letölteniük, pont a felét, mint a többinek. Ez az egy év is elegendő volt azért arra, hogy a sihederből férfi cseperedjék. Egyikük – Zsíros György - így nyilatkozott erről:
     - 1987-88-ban volt lehetőségem az önjáró légvédelmi rakétaütegnél előfelvételisként egy élvet teljesíteni. A kamasz fiúból a felnőtté válás útján kellett ez az egy év. Egy picit megtanulta azt az ember, hogy nem minden úgy működik, ahogyan azt ő kitalálta. Még arra is volt lehetőségünk, hogy egy kis csibészséget, életrevalóságot is tanuljunk egymástól. Voltak olyan társaink, akik rendszeresen mentek „esküvőre, temetésre”, csakhogy kimenőhöz jussanak. Ki kellett verekedni, hogy az ember időnként haza tudjon jutni, hogy az étkezőből jobb falatokat kapjon és így tovább. 
     Összességében azt mondom, hogy – ha nem is egy év – hanem mondjuk egy fél évnyi időre szükség lenne. Ezt ajánlanám majd a saját – most öt és nyolc éves - fiaimnak is.
     A találkozó résztvevői a viszontlátás örömével érkeztek. A jó hangulaton még az sem tudott igazán rontani, hogy egykori vitézségük, megpróbáltatásaik, barátkozásaik helyszíne már igen lehangoló állapotban várt reájuk. Szorgalmasan végigjárták az egykori körleteiket, a telephelyeket, őrszolgálatuk színhelyét. Ma már mindenütt romos kép fogadta őket. Talán ha a legközelebbi találkozóra jönnek…