HANGADÓ
2006. MÁJUS 

Érdekes és hasznos…

volt a Fejlesztő Szakmai Műhely által szervezett előadás,  melyet Pekáry László pszichológus tartott a droggal kapcsolatos problémákról. 
     Az előadásból átfogó képet kaptunk a drogokról – néhány embernek meglepetésként  derült ki, hogy ő is drogozik amennyiben cigarettázik, vagy mértéktelenül iszik alkoholt. Természetesen a legsúlyosabb problémát a kábítószerek okozzák.
     A kábítószer használatával kapcsolatos gondokat csak hosszabb távon, a különböző szakmák együttműködésével remélhetjük – ha nem is megoldani, de legalább csökkenteni. Szerepe van ebben a megelőző, felvilágosító, a problémát kezelő tevékenységben a családnak, az iskolának, sőt már az óvodának is, a rendőrségnek, az egészségügynek, az egyháznak, a törvényhozásnak, de egy-egy település kultúrával, sporttal foglalkozó intézményeinek, egyesületeinek, illetve civil életének is. Vizsgálatok alapján mondhatjuk, hogy a leghatékonyabb megelőzés az egészséges életre nevelés, az egészségfejlesztés, amelyet már óvodás korban el kell kezdeni. A kialakított jó szokások – sport, értelmes, hasznos tevékenység, önképzés, olvasás, természetjárás, stb. - már egyféle védelem a későbbi kísértésekkel szemben. 
     Több településről, több mint harminc különféle szakember, illetve szülő volt a vendégünk.
Az előadás végén egy szakszerű, az előadó által összeállított segédanyagot is vihettünk magunkkal, mely segítheti a felismerést, a segítő odafigyelést.
     Ha a településünkön valakinek – vagy hozzátartozójának -  ilyen jellegű problémája akad, Fejlesztő Műhelyünk, és személy szerint Pekáry László is felajánlotta segítségét. 
     Megemlítem még, hogy az előadás előtt egy igen érdekes tíz percben a siketek és súlyosan nagyothallók egyik segítő eszközéről, a jelnyelvről, a jeltolmácsolásról kaptunk némi ismeretet településünk egyik fiatal rendőrétől, Sinkó Márktól. Több pedagógus kollégám igen nagy örömére, hiszen jó volt látni volt tanítványunkat, aki speciális ismeretét a közösség, a rászorulók szolgálatába ajánlja. Bíztatunk mindenkit, akinek környezetében hallássérült ember van, jelezze, ha módunk van segítünk. 
     Végezetül álljon itt az együttmunkálkodás optimizmusát kifejező Széchenyi-idézet: „Mert egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen.”

Horváthné Moldvay Ilona
a FSZM vezetője

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-