HANGADÓ
2005. AUGUSZTUS ..

Anyatejes Világnap Rétságon

 
Rétság vonzáskörzetében – a volt járás területén – tizenkét védőnői körzet van. Szinte valamennyi helyszínen megtartották Varga Mihályné városi vezető védőnő szakmai útmutatása mellett az Anyatej Világnapja alkalmából a tanácsadás mellett az ünnepélyes formát sem nélkülöző rendezvényeket. Ma már több mint százhúsz országban rendeznek ezidőtájt hasonló programokat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) ajánlása nyomán arra hívják fel a figyelmet, hogy míg hat hónapos korig elegendő a kizárólagosan szoptatással történő táplálás, két éves korig már nagy figyelmet kell fordítani a kiegészítő táplálásra is. A hozzátáplálásnak természetesen figyelembe kell vennie a gyermek életkorát és igényeit, s nem elegendő, ha a felnőttek ételét kapja. Az idei sorozatnak mottója: „Anyatej és anya főztje: szeretettel az egészséges babáért”. 
     Világszerte 1992 óta, s Rétságon is immár negyedízben szervezték meg ezt a fontos eseményt. A rendezvényen Laczkó Mária Anna üdvözölte a megjelenteket, majd Paulovics Andrásné hangsúlyozta az anyatejes táplálás fontosságát. Mindketten a nyugat-nógrádi kisváros védőnői. A gyermekek műsora után Mezőfi Zoltán János polgármester szólt az édesanyákhoz, majd egy-egy szál virággal köszöntötte őket.
     A rendezvényen szép számmal jelentek meg az érintettek, s szüleik kíséretében eljöttek az apróságok is. Méltó volt ez az esemény az idén kilencven éves védőnői szolgálathoz.
V.J.
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-