HANGADÓ
2005. JANUÁR ..

Lovasok találkozója CISZ-ben

Három szervezet – a Palóc Lovasok Baráti Köre, a Nógrád Megyei Lovas Szövetség és a Díjugrató Szakbizottság – találkozott Rétságon a Civil Szervezetek Házában. Az összejövetel célja az volt, hogy értékeljék a 2004. évet, s megtárgyalják az elkövetkezendő év lehetőségeiről is.
     Az elmúlt értékeléséről szólva – hangsúlyozta a találkozó Hesz Mihály, az előbbiekben felsorolt első két rangos szervezet elnöke – feltétlenül meg kell köszönnünk a Rétsági Szlovák Kisebbségi Önkormányzat támogató érdemeit. Azt, hogy a szűkös anyagi keretei ellenére is 15 ezer forintot ajánlott fel arra, hogy nagy múltú szlovák-magyar kapcsolataink erősítése érdekében a legjobb szlovák egyesületet, s legkiválóbb szlovák versenyzőket megajándékozhassuk egy jelképes kupával. Azt gondolom, hogy minden határon átívelő kapcsolatot ilyen szemlélettel kellene kezelni.
     Az év értékelése során több kategóriában is hirdettek összesített eredményt. A felnőtt kategória díjugratás Nógrád megyei bajnoka Korbáss Diana lett Salgótarjánból, második Huszár Attila, a Springa SE versenyzője lett Balassagyarmatról, a harmadik díjat a nógrádgárdonyi Szita Gabriella kapta. Az ifjúsági kategória bajnoki címét a nógrádmarcali Benedek Katalin érdemelte ki.  A kezdő lovas lányok csapatából Balogh Zsófia végzett az első helyen a Kiscserhát Se képviseletében. Sikeréhez hozzáfűzhetjük, hogy pusztaszántói lovainkkal érte el ezt a kiváló helyezést, kezdenek tehát beérni a holsteini fajtájú tenyésztéseink. Második Páltelki Viktória, egy németországi versenyző lett, aki a nyarakat rendszeresen Salgótarjánban tölti a Korbáss tanyán. A harmadik díjat a balassagyarmati Koplányi Kinga vihette haza.
     Kitűzték a 2005. évi egyik legrangosabb versenyük időpontját. Pusztaszántón tehát a hagyományoknak megfelelően augusztus első vasárnapján – az idén augusztus 7-én – rendezik meg azt a rangos lovasversenyt, hogy gazdára talál ismét Rétság Város Kupája is.

A képen balról jobbra Stefan Oravecz, Korill Krisztina, Danyica Prepelicova, Korbáss Diana, Florian Jancso, Benedek Katalin látható.
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-