Régi idők híres
esetei - A rétsági postarablók
Honismereti sorok
Bizony olykor nem csak olyan esetekre
bukkan az ember, amire visszaemlékezni érdemes. Az alábbi – épp száz évvel
ezelőtt történt – esetről szóló újságcikket Laukó László küldte szerkesztőségünknek
Szirákról. Viszonzásul sziráki helytörténeti érdekességekkel leptük meg
őt.
Régi idők híres esetei - A rétsági postarablók
Elveszett egy postakocsi. Ez 1904
januárjában már vajmi ritkán fordult elő Magyarországon. Ezért is szalajtotta
a váci postamester este tíz tájban küldöncét a csendőrlaktanyába.
Nem jött meg a balassagyarmati postakocsi.
Már nyolckor itt kellett volna lennie. – hadarta a hírvivő.
Fölütötte erre fejét a csendőrparancsnok.
Balassagyarmatról mindig nagy pénzt hoz a posta – tüstént meg kell nézniük,
hová keveredett az a járat.
Kocsin indult
egy járőr, hogy kiderítse mi történt. Behavazott úton, hideg téli estében
kapaszkodtak a lovak a Rétság felé kanyargó hol meredek, hol lejtős utakon.
Csönd volt, rideg csönd. Aztán ott, ahol Kosd felé dűlőút vitt az országútról,
a kőkereszt közelében fekete ember alakot pillantott meg a járőr a hóban.
Azonmód fölismerték: Czillik János postakocsis holtteste volt.
A halottól néhány lépésre keréknyomok
látszottak a hóban. Nem kellett messze menniük, hogy rátaláljanak Szauter
János rádi parasztember holttetemére is – ő volt 1904. január 5-én a postakocsi
utasa. Magát a postakocsit valamivel távolabb, a váci káptalan erdejében
találták meg. Fel volt feszítve a kocsi ajtaja, a csomagok szétszóródva
hevertek körülötte, a pénzeszsák, melyben a kocsis a 120 ezer koronányi
bankótömeget hozta – fölvágva, kifosztva. Szomorú szenzáció volt ez akkoriban.
Nagy buzgalommal kezdtek a bűnüldöző szervek a tettes kinyomozásához. Egy
véres zsebkendőt, néhány töltényhüvelyt és két különböző férfi lábnyomot
találtak a helyszínen a nyomozók.
Másnap már az a gyanú röppent föl,
hogy a gyilkosok alighanem hárman voltak. És tettüket bizonyára nem is
ott követték el, ahol áldozataikat hagyták, hanem onnan meglehetősen távol
– többen látták az estében átszáguldani a postakocsit Katalinpusztán, pedig
rendes körülmények között ott mindig megállt a járat.
Negyed nap
úgy találták a nyomozás irányítói, hogy Budapestre vezetnek a szálak. A
Felsőerdősor utca 4. –ben ki is hallgattak egy kovácslegényt, akire gyanakodtak,
hogy része lehetett a rémtettben. Ám a fiatalember hitelt érdemlően igazolta,
hogy a rablógyilkosság idején Pesten volt.
Újabb két nap múltán az közölték
a Belügyminisztérium emberei: némi kis kiindulópontjuk van végre a tettesek
elfogásához. Az, hogy hét katalinpusztai lakos látta azt a két embert,
aki a gyilkosság időpontjában Szendehely és Vác között ballagott.
Csönd.
Megint eltelt
néhány nap.
„Nagyon
kevés a remény, hogy elfogják a tetteseket – írták a lapok. – Most ugyan
egy Udvardi nevű emberre terelődött a gyanú, akinél két véres zsebkendőt
is találtak, de Udvardi elszántan tagad.”
Végre február
2-án őrizetbe vettek egy rétsági kőművest. Ő ugyan azt állította, hogy
otthon tartózkodott a kritikus órában. Ezt édesapja, egy náluk lakó tizenhat
éves leány és élettársa vallomásával kívánta bizonyítani. Az apa megtagadta
fia ügyében a tanúságtételt, a két nő viszont a kőműves mellett vallott.
Ellene szólt viszont, hogy töltényhüvelyeket találtak nála, továbbá, hogy
egy asszony és annak siheder fia is látta őt, amint egy ismeretlen férfi
társaságában a rablógyilkosság valószínű időpontjában batyut cipelt az
országúton. Növelte a gyanút, hogy közönséges bűncselekményért már éveket
töltött börtönben.
A kőműves
fél évet töltött lefogva. Nem lehetett könnyű sora sem a csendőrök keze
alatt, sem az ügyészség vizsgálati foglyaként. Ő azonban tagadott, tagadott,
tagadott… Közben kiderült, hogy a nála talált töltényhüvelyek nem azonosak
a gyilkosságok színhelyén találtakkal. A fél év elteltével – bizonyítékok
hiányában – az ügyészség szabadon bocsátotta őt.
Csaknem
egy év telt el azután. A szabadlábra került gyanúsított fölháborodottan
fenyegette azokat, akik gyanúba keverték. Munkája mesésen fellendült –
mindenki látni akarta a fenegyereket, aki olyan diadalmasan állta a fél
esztendeig tartó purgatóriumot. A kocsmában ezerszer is nekifohászkodott
a fröccsöspohár fölé hajolva:
Rámdörrent
az ügyész úr, te voltál az fiam! Visszamondom én keményen, hát hogy lettem
volna az, mikor otthon voltam…
Szóval elmúlt
majdnem egy kerek esztendő… Vácott egyik vendéglőben szürkeruhás fiatalember
kínálgatott eladásra valamiféle bödönt, teli zsírral. Nagyon kínálta, és
amikor tréfásan vallatóra fogta valaki, hogy honnan is szerezte a portékát,
igen zavart válaszokat adott. Igazoltatás. Az igazoltató hatósági embernek
már azt mondja, otthonról, édesanyja kamrájából csente el a bödönt. Az
hallgatta a dadogó magyarázkodást, majd véletlenül eszébe ötlött: Nicsak,
erre a legényre pontosan illik az a személyleírás, amit a kóműves föltételezett
cinkosáról adott az a parasztasszony meg a fia.
A bödönt árusító legény már korántsem
bizonyult olyan szilárdnak, mint a kőműves társa. Igaz, a tagadás is nehezebb
lett volna az ő esetében. Ugyanis megmotozásakor találtak nála egy levelet,
amit fél évig hasztalan faggatott kőműves írt neki. És a levél tartalmából
már sejthető volt, mi fűzi össze a két mákvirágot. A rétsági kőműves portáján
végzett házkutatás során megtalálták a két fegyvert, melyből a gyilkos
lövéseket leadták.
Előkerült
a rabolt pénz fele is.
És a nyomozásnak
ebben a szakaszában derült fény a tettestársak cimboraságának véres kezdetére.
A szürkeruhás fiatalember ugyanis Csantavér községben élt korábban. Ott
egy vásár alkalmával ismerkedtek meg a Nógrád megyei bűnözővel, s még akkor
azon melegében kifőzték egy rablótámadás tervét. Megtámadtak, lelőttek
és kiraboltak két vásározó embert. A zsákmánnyal meg sem álltak Kosdig.
Ott bújtak meg, ott élték föl a rabolt pénzt, ott tervezték ki a postakocsi
elrablását.
Jó ideig figyelték az öreg Czillik
Jánost, amint a községek elejéhez érve megfújta a postakürtöt, jelezvén,
levél vagy csomag érkezett. Azt hitték, a gonddal fölépített bűncselekmény
ugyanúgy kibogozatlan marad, mint csantavéri rémtettük. Emberünk szabadulása
a vizsgálati fogságból szinte a lefoghatatlanság érzetét keltette bennük.
És addig
járt – ez egyszer nem a korsó a kútra, hanem a bödön a kocsmába -, míg
végül is lebukott a két gonosztevő.
Ami azt
illeti, elég olcsón megúszták az ügyet. A rétsági életfogytiglani fegyházat
kapott, suhanckorú cimborája tizenöt évet.
Szabad Föld 1967.I/15.
Bajor Nagy Ernő
|