HANGADÓ
2002. OKTÓBER - Választási Különszám ..

Mezőfi Zoltán János

35 éves rétsági polgármester jelölt vagyok. Feleségem szociológus, lányom Zsófia négy éves. Az egyetemen történelmet és politológiát tanultam.
Tisztelt Hölgyem, Uram! Kedves Barátaim!
     Munkám során – önkormányzati képviselő és középiskolai tanár vagyok – számos olyan dologgal találkoztam, amely nem az Önök megelégedésére történt.
     Itt az ideje, hogy a fiatalok lendületével, az idősek bölcsességével és mindannyiunk megelégedésére, minőségi változást hozzunk városunk életébe! Mi nem engedhetjük meg magunknak ebben a felgyorsult világban, hogy olyan emberek irányítsák az életünket, akik ezt a tempót nem hogy nem akarják, de nem is képesek felvállalni.
     Mi NEM négy évre tervezünk!

Mindezek tükrében a következő célokat tűztük ki magunk elé:
 

1. Az oktatás terén: Az iskolában a kor kihívásainak megfelelő specializált, többféle képzésformát kell beindítani. Elsősorban idegennyelv és számítástechnika szakon, bár más szakmai jellegű képzésre is szükség van.
Fontos a felnőttoktatás fejlesztése. A hiányzó szakterületre embereket kell hozni. Ehhez szolgálati és bérlakásokat tudunk kialakítani a laktanya területén. Egy iskolabusz beindítása nagyban növeli a kicsik biztonságát.
Létkérdés egy hivatásos önkormányzati tűzoltóság mielőbbi megalapítása.
2. A közlekedés terén: Két fő rétsági körzetes rendőr beállítása szükséges, számukra szolgálati lakást kell kialakítani. A közlekedés biztonsága okán radikális forgalomlassítás szükséges. Aluljáró a városközpontban.
3. A turizmus, idegenforgalom terén: A szolgáltatásokat családi és kisvállalkozások tucatjai végzik. Kötelességünk őket úgy segíteni, -pl.: pályázati lehetőségekkel -, hogy azok emelni tudják szolgáltatásaik számát, színvonalát és minőségét!
- Egész éves rendezvénynaptár kell!
- fesztiválok /pl. Felvidéki borfesztivál/, stb.

A környék településeivel való szorosabb, jobb együttműködést ténylegesen meg kell teremteni! A településen működő sport- és civil szervezetek már eddig is sokat tettek ezen a téren önerőből! Éppen ezért sokkal hathatósabb támogatásban kell őket részesíteni. Vezetőiknek állandó bizottsági meghívottnak kell lenniük.
     Jó esély van egy strand kialakítására. Rövid úton ösztönözni kell azokat a törekvéseket, amelyek szálláshelyek – motel, camping – kialakítását célozzák.
     Jásztelek parlagon hever! Árpád-kori földvár, csodálatos ősfák, festői völgy, ami a szemünk elé tárul. Sürgősen építési telkeket kell kialakítani! Megengedhetetlen, hogy azért menjenek el rétságiak, mert csak a szomszéd településeken tudnak építkezni. Ezzel együtt a csatornázás mielőbbi rendezése régi adósság Önök felé!
     A laktanya hasznosítása olyan kulcskérdés, amely évtizedekre befolyásolni fogja városunk életét! A már említett lakásprogram, rendezvénycentrum kialakítása egyúttal rétsági vállalkozóknak kell, hogy munkát adjon! A későbbi üzemeltetés pedig újabb munkahelyeket teremthet. Meg kell vizsgálni, hogy melyek azok az intézmények, amelyeket érdemes ideköltöztetni. Például a sürgős átalakításra váró menza.
     Elsősorban: „Ki kell takarítanunk városunkat…!”
     Minden utcában szemétgyűjtőket kell elhelyezni, nem csak a központban. Fő feladattá kell tenni a járdaépítést, a járhatatlan autóbehajtók felújítását.
     Sürgősen ki kell dolgoznunk egy parlagfűirtó-programot és azonnal csatlakoznunk kell az országos programhoz!
     Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
     Vegyék a bátorságot a változtatáshoz, hiszen ez nem rólam szól, hanem Önökről, Önökért!
     „Jól, csak A szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan!” (Exupéry)

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-