Újévköszöntő a városházán - Városháza disztermébe újévköszöntőre hivta Rétság Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mindazokat, akik sokat tettek a város előző években kitűzött céljainak megvalósításában. Képes riportunk itt olvasható.
Új évben felújított gyógyszertárral - Pár napja vehette birtokába a gyúgyszert vásárló közönség a felújított gyógyszertárat.  Képes riportunk itt olvasható.
Mindenki Karácsonya - A kilencedik alkalommal megrendezett ünnepet idén is civil szervezetek, magánszemélyek szervezték. Minden eddiginél nagyobb látogatottsággal kivántak egymásnak boldog karácsonyt a résztvevők. Képriportunk itt olvasható 
Szolgáltatások 2005. évi díja - Az önkormányzat december 22-i ülésén meghatározta a gyermekétkeztetés, a viz- és csatornaszolgáltatás illetve a szemétszállitás 2005. évre érvényes dijait. A részletek itt olvashatók.
TIGÁZ tájékoztató az ügyfélszolgálatról. - A gázszolgáltató tájékoztatója itt olvasható
A népszavazás helyi eredményei - Rétság város két szavazókörében az itt  olvasható eredmények születtek.
Befejeződött a szennyvízcsatorna-beruházás - Szűkkörű ünnepség keretében adták át munkájukat a kivitelezők a város lakosságának, illetve az üzemeltető Vízművnek. A részletesebb hír itt  olvasható.
Bursa Hungarica ösztöndíjakról döntött a képviselő-testület.  A részletekről itt  olvashat.
Gyermek Tánctalálkozó - Második alkalommal rendezte meg a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat a legkisebbek táncos együtteseinek szemléjét.  Képes riportunkat itt olvashatja
Werbőczy Hármaskönyve Rétságon - A Honismereti Akadémia estjén Dr. Horváth Attila tartott előadást, és megtekinthettünk egy igazi relikviát is. Részletek itt 
Rétsági vásárló nyerte a Coop egyik fődiját - Az ABC-ben két hete volt kiállitva az a házimozi, amelynek átadására csütörtökön került sor  A részletekről itt  olvashat.
Rétság vásárol a honvédség volt ingatlanaiból. - A képviselő-testület rendkívüli ülésen döntött a licit útján megszerezhető ingatlanok vásárlásáról. A részletekről itt  olvashat.
Idősek napja - A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is jó hangulatú, szinvonalas rendezvényre került sor városunk legidősebb polgárainak köszöntésére. Képriportunkat itt megtekintheti
Városunk vendége Kupa Mihály - Az ismert politikus, gazdasági szakember, egykori pénzügyminiszter az Uniós Estek Rétságon sorozat vendége volt. Tudósításunkat itt olvashatja
Négy és fél másodperc... - A Nógrád megyei Hírlapnak nyilatkozott az a kamionsofőr, aki három éve közlekedési tragédiát okozott Rétságon. Az irást itt is elolvashatják
A hercegprímás emlékezete - Október utolsó vasárnapján az elmúlt másfél évtizedben kialakult hagyománynak megfelelően, bensőséges ünneplésre került sor az egykori laktanyában Képes riportunkat itt olvashatja
A bíboros és a katona - A Honismereti Akadémia  legutóbbi előadásaként Tyekvicska Árpádot, a Nógrád megyei Levéltár igazgatóját az 56-os események rétsági összefüggéseiről hallgathatták.  Rövidhírünk az eseményről tájékoztat
Nyolcmilliós támogatás a város civil szervezeteinek, intézményeinek - A jó hírt Gresina István, a város díszpolgára jelentette be az október 28-i ülésen. Részletek itt  olvashatók.
Megújult a rétsági Postahivatal - Rövid kényszerű szünet után ismét a régi helyen, felújítva várja ügyfeleit a város postahivatala. Tudósításunk itt  olvasható.
Új kresztáblák Rétság központjában - A parkoló bejáratának felújításával együtt kihelyezésre kerültek az új kresztáblák  A részletekről itt olvashat.
Nyitrán jártak - A rétsági Szlovák Kisebbségi Önkormányzat a szlovákiai Nyitrára szervezett kirándulást. Képes riportunkat itt olvashatja
Csontritkulás mérés - önköltséges áron Rétságon, a rehabilitációs központban. A részleteket itt elolvashatja
25 éves a Mikszáth úti Óvoda - Éppen 25 esztendeje annak, hogy az akkori nagyközség új óvodát adott át a település kisgyermekeinek. Az évforduló tiszteletére kedves hangulatú ünnepséget rendeztek. Képes tudósításunk az eseményt idézi.
Befektetési ajánlat - Rétság Város Önkormányzata 2001. szeptember 24-én tulajdonba kapta a volt Hunyadi János laktanya Rétság közigazgatási határán belül elhelyezkedő objektumát, hasznosításra. Az átadáskor rögzítésre került, hogy 5 évig nem adható el, 5 év után csak úgy értékesíthető, ha jelenlegi állapotának 70 %-os értéke befizetésre kerül az állam részére, 30 % pedig az önkormányzatot illeti meg. Felhívásunkat itt olvashatja
Keresés az interneten
Aktuális
Január 19. szerda, 
18.00 órakor 
  a művelődési központ kiállító termében 
 Uniós Esték Rétságon

 Vendégünk: 
Habsburg György

Új alhonlapot avatott a Spangár András Irodalmi Kör

Kedvezményes lnternetezési lehetőség a Könyvtárban
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-